A Bayesiant a felszínre emelik – Január közepén kezdődik a luxusvitorlás kiemelése

Januárban kezdik a Bayesian kiemelését

Hét ember veszett oda, amikor augusztus 19-én egy különleges viharban elsüllyedt Szicília partjainál, a Ponticello közelében horgonyzó Beyesian luxusvitorlás. A hajó, feltehetően egy légzuhatagban nagyon gyorsan, néhány perc alatt felborult és elsüllyedt. Lévén éjszaka, az áldozatok a kabinjaikban voltak, és nem tudtak időben kiszabadulni onnan.

A balesetről, a körülményekről, a hajóról még augusztusban írtunk négyrészes cikksorozatot.

A kiemelés módja és költségei

A Bayesian 50 méter mélyen a jobb oldalára dőlve fekszik. A víz alatti felvételek alapján a hajótest és a különlegesen magas, 75 méteres árbóc is épségben van.

A napokban a hatóságok, illetve a British Marine biztosító vezetésével a biztosító társaságok hivatalosan bejelentették, hogy január közepén megkezdik a hajó kiemelését. Ennek a költségeit az olasz La Nazione újság cikke szerint jelenleg 2 millió Euróra becsülik.

A hajót lehetőleg egyben, amennyire lehetséges sértetlenül kell a felszínre hozni. A Solo Vela hírportálon megjelentek szerint a Bayesiant 90 fokkal elfotrgatva a víz alatt „talpra” állítják, és ezután az erre az alkalomra épülő úszódaruval, emelőhevederekkel, illetve a hajótesthez kötött emelőballonokkal emelik a víz felszínére a 473  tonnás vitorlást.

A kiemelést azért is óvatosan kell végrehajtani, mert a Bayesian tartályaiban még 18 ezer liter üzemanyag van, és ha ebből bármennyi is kiömlik az súlyos környezetkárosítás lenne.

A kiemelés sok időt vesz majd igénybe. Korábban írtunk az Eleonóra kétárbócos szkúner kiemeléséről.

Az Eleonóra a part mellett 5 méteres mélységben feküdt, de a kiemelés művelete három hétig tartott

Az a művelet három hétig tartott, pedig csak egy kikötő sekély vízéből kellett kiemelni egy a móló mellett baleset miatt elsüllyedt vitorlást. A Bayesian nem csak sokkal nagyobb hajó, de mélyről is kell felhozni.






Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.