Vitorlázás
Bár ez a kijelentés Érdi Márira csak akkor igaz, ha a sérüléséből való felépülés, az operáció utáni rehabilitáció lépései lehetővé teszik, hogy teljes erőbedobéással küzdjön. Április elején Palma de Mallorcán megmutatta, hogy jó úron halad, megvillantotta a tehetségét és tudását, majd okos döntést hozva a siker kapujában visszafogottan leállt, nehogy kockáztassa a teljes felépülését. De, reméljük, a világbajnokságon már maximális erőbedobással hajthat!
Május 10-én kezdődik Kínában, Csingtaoban az olimpiai Laser osztályok, az ILCA 6, és az ILCA 7 világbajnoksága. Magyarországot természetesen Érdi Mári és Vadnai Jonatán képviseli.

Érdi Mári – Fotó: World Sailing / Sander van der Borch
A futamok május 12-én kezdődnek, és május 17-én fejeződik be a verseny. A versenynapokon a rajteljárások délben kezdődnek , amikor nálunk hajnali 6 óra lesz.
Mindkét osztályban 12-12 futamra kerülhet sor. Alapból napi 2-t terveznek megrendezni, de elmaradás pótlása esetén sem lehet napi háromnál több. Az első három napon zajlanak a selejtezőfutamok. Ha ezalatt négy futam érvényes, akkor május 15-től már a döntő futamokkal folytatódik a verseny.
4 futamtól számolnak már kiesőt, a tizediktől pedig kettőt. Éremfutam nem lesz.

Vadnai Jonatán a Párizsi Olimpia Éremfutamán 2024. augusztus 7-én – Fotó: Robert Deaves
A női ILCA 6 osztályban a világbajnokságra 40 nemzet 99 versenyzője nevezett. A férfi ILCA 7-ben szintén 40 nemzetből 138-an lesznek.
Ez lesz az új olimpiai ciklus első világbajnoksága. Természetesen ez még nem kvalifikációs esemény a 2028-as Los Angeles-i Olimpiára.
A verseny honlapján az eredmények ITT érhető el.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.