2 milliárd forint állami támogatást kapott balatoni kikötők fejlesztésére az Appeninn Nyrt.

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében két balatoni kikötő fejlesztéséhez nyert el mintegy kétmilliárd forint támogatást az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. két leányvállalata – tette közzé az Appeninn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

A fejlesztési projektek összköltsége mindkét esetben 1,8 milliárd forint. A sikeres pályázatok eredményeként megkezdődhet a Club Aliga üdülő területéhez tartozó, korábban elhanyagolt kikötő fejlesztése, amellyel a Társaság célja, hogy megújítsa és bővítse a teljes balatoni vitorlásturizmus szempontjából komoly potenciállal rendelkező kikötőt. Ezzel párhuzamosan a balatonfüredi kikötő teljes körű felújítása is kezdetét veszi.

A balatonfüredi kikötő (korábban a Magyar Vitorlás Szövetség által használat kikötő) teljes körű felújításához összesen 999.963.232 forint pályázati támogatásban részesült a Solum-Invest Kft. A mintegy 170 vitorlásnak helyet biztosító balatonfüredi kikötő fejlesztésével és a móló átalakításával nem csak az általános, mindennapi funkciók biztosítása a cél: a Társaság elkötelezett amellett, hogy a felújítást követően a terület még vonzóbb legyen a helyi vitorlásközösségek és vitorlásversenyek számára.

A balatonvilágosi Club Aliga üdülő területéhez tartozó kikötő fejlesztéséhez 999.921.306 forintnyi pályázati támogatást ítéltek meg a PRO-MOT HUNGÁRIA Ingatlanfejlesztő Kft. részére. A turisztikai ingatlanfejlesztésekre a Társaság az év elején frissített stratégiájában foglaltakkal összhangban nagy hangsúlyt kíván fektetni a következő években. Ennek első elemeiként valósulhat meg a Club Aliga kikötő megújítása

A koronavírus-járvány okozta rendkívüli állapotok megszűnése után a Társaság várakozásai szerint nagymértékben hozzájárulhatnak a balatoni turizmus fellendüléséhez és a Társaság eredménytermelő képességéhez.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!