Bujtor-Istvan-Szobor-Balatonfured-Otvos-Csopi-HAJOZASHU

Ma lenne 77 éves Bujtor István mindenki Ötvös Csöpije

Bujtor István színészre, producerre, rendezőre, a veszprémi Petőfi Színház egykori igazgatójára emlékezünk

Hetvenhét éve, 1942. május 5-én született Bujtor István színész, producer, rendező, a veszprémi Petőfi Színház egykori igazgatója, aki egyik legnagyobb sikerét Ötvös Csöpi megszemélyesítőjeként aratta több filmben is.


Anyai ágon a neves vendéglátó Gundel-famíliából származott, apja orvos volt, féltestvére a színészkirály Latinovits Zoltán, testvére a rockzenész Frenreisz Károly. Érettségi után nem vették fel az orvosi egyetemre, egy évig segédmunkás, majd pincér volt. A következő évben a Budapesti Közgazdasági Egyetemre jelentkezett, a külkereskedelmi szakon 1966-ban szerzett diplomát. A szakmában egyetlen napig sem dolgozott, mert már másodéves egyetemistaként megkapta a szívtipró sofőr szerepét Máriássy Félix Karambol című filmjében. Keleti Márton rendező tanácsára ekkor változtatta nevét Frenreiszről – anyai nagyanyja után – Bujtorra.

Filmjei helyszínének a Balatont és környékét választotta, mert így „becsempészhette” alkotásaiba kedvenc hobbiját, a vitorlázást

Filmjei helyszínének a Balatont és környékét választotta, mert így „becsempészhette” alkotásaiba kedvenc hobbiját, a vitorlázást.

Négy évtizedes pályafutása alatt volt Petrucchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalski (Tennessee Williams: A vágy villamosa), Bromden, az indián (Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére), Lennie (John Steinbeck: Egerek és emberek), e darabok közül később többet meg is rendezett. Számos nagy sikerű filmben szerepelt, mint A kőszívű ember fiai (1965), a Fiúk a térről (1967), az Egri csillagok (1968), Az oroszlán ugrani készül (1969) vagy a Fekete gyémántok (1976). Ő volt Sándor Mátyás a Verne-regényből készült tévésorozatban és egy másik Verne-figura, a rablóvezér Striga A dunai hajósban. 1996-ban ő rendezte Rejtő Jenő művei alapján A három testőr Afrikában című filmvígjátékot. 1979-ben Balázs Béla-díjat kapott, ugyanabban az évben megkapta a filmkritikusok díját is.

Ő szinkronizálta Bud Spencer filmjeit is.

Alkati hasonlóságuk adta az ötletet a rendőrnyomozó Ötvös Csöpi alakjához, akit A pogány Madonna, a Csak semmi pánik, Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba, valamint a Zsaruvér és csigavér című filmekben keltett életre.

A „bunyós” filmsorozat igazi magyar specialitás volt, amelyben a háttérbe tolt, de szakmailag nélkülözhetetlen Ötvös Csöpinek nemcsak a bűnözőkkel, hanem mindenre alkalmatlan, de folyton kitüntetett főnökével is meg kellett küzdenie.

1985-ben Az elvarázsolt dollár forgatására (ezt a filmet már rendezte is) céget alapított és „összekalapozta” a szükséges pénzt. Az Ötvös Csöpi-sorozat darabjai igazi közönségfilmek, itthon több mint egymillió nézőjük volt és bemutatták őket Nyugat-Európa csaknem valamennyi televíziójában is. Nem véletlen, hogy helyszínnek a Balatont és környékét választotta, mert így „becsempészhette” alkotásaiba kedvenc hobbiját, a vitorlázást, amelyet nem is akármilyen szinten űzött:

hatszoros magyar bajnoknak mondhatta magát.

Nem csak a vitorlázás jelentette számára a sportot: fiatal korában kosarazott, az ifiválogatott tagja volt, emellett teniszezett is.

 

Bujtor István 2009 augusztusában súlyos állapotban került kórházba és a tüdőembólia mellett fellépő heveny keringési és légzési elégtelenségben hunyt el hatvanhét éves korában 2009. szeptember 25-én Budapesten. Bátyja, Latinovits Zoltán mellé temették Balatonszemesen.

Summary
Ma lenne 77 éves Bujtor István mindenki Ötvös Csöpije
Article Name
Ma lenne 77 éves Bujtor István mindenki Ötvös Csöpije
Description
Hetvenhét éve, 1942. május 5-én született Bujtor István színész, producer, rendező, a veszprémi Petőfi Színház egykori igazgatója.
Author
Publisher Name
HAJOZAS.HU
Publisher Logo

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!