Felújított tűzszerész járőrhajókat adtak át

A tűzszerész járőrhajó flotta

A Honvéd folyami flottillánál egykor ötven AN 2 típusú, a váci hajógyárban 1955-56-ban gyártott aknásznaszád is szolgált, ám ezeket a Flottilla 2001-es megszűnése után öt hajó kivételével a hadrendből kivonták és értékesítették. Megfelelő járőrhajókra pedig szükség van tűzszerész feladatok vízről történő biztosítására, búvárfeladatok támogatására, illetve kutató és mentőfeladatok ellátására. A megmaradt naszádokból négyet a 2001-ben alakult 1. Honvéd tűzszerész és hadihajós ezred kapott meg, egy pedig az erdőberényi Honvéd üdülőhöz került, ahol felújítás után személyszállításra használták.

A négy aknász naszád közül 2003-ban az Ercsi állt szolgálatba, miután még eredeti alkatrészek felhasználásával működőképes állapotba hozták, majd 2007-ben a Baja teljes felújítása történt meg. Az utóbbi naszád esetében csak a hajótest maradt az eredeti, minden más szerkezeti elemet a kor színvonalának megfelelő alkatrészek felhasználásával újítottak meg. Így a Baja 190 lóerős Volvo Penta motorokat kapott és megfelelő vezérléssel és navigációs berendezésekkel látták el.

2011-ben az erdőberényi üdülőtől a Zeusz is átkerült a tűzszerész és hadihajós ezredhez. Ebbe a hajóba csak egy darab 230 lóerős Volvo Penta motor került a felújításakor. Kialakítása miatt csapatszállításra, búvárfeladatok biztosítására és kutató-, mentőfeladatok végzésére szolgál. Részt vett a Hableány hajó tragédiáját követő kutató-mentő feladatokban is.

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

Balatonakarattya és Csepel

A november 5-i ünnepségen pedig újabb két felújított naszád szolgálatba állását ünnepelték a katonák és a meghívott vendégek. Beszédet mondott Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter és jelen volt Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka, valamint Kaposvári László dandártábornok is.

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

Az ünnepi szavak után a vendégek megtekinthették, majd kipróbálhatták a honvédelmi és haderőfejlesztési programok keretében a Milipol Zrt. és a Hajóker Kft. részvételével felújított naszádokat.

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

A hajók két-két új 230 lóerős Volvo Penta motorokat, modern vezérlést és navigációs berendezéseket kaptak, de újak a belső burkolatok is.

A Balatonakarattya és a Csepel már AIS hajóazonosító műszerekkel is felszereltek. A hajókra szereltek egy-egy 250 kilogramm teherbírású darut is, illetve a búvárok munkáját könnyítendő a hajók tükrére lehajtható platformot is.

A Csepel hajót a vendégeknek bemutató Hanzeli Tamás őrmester elmondta, hogy a motorok még bejáratósak, ezért csak 2500-as fordulatig hajtották őket, de így is a Csepel 33 km/óra (17,8 csomó) sebességgel tudott haladni a folyásiránnyal szemben.

A most bemutatott naszádok kiképzési feladatok ellátásával kezdik szolgálatukat. Elsőként egy harcászati gyakorlatban vesznek részt, amelynek során búvárokkal dolgoznak, akik a naszádokról fognak merüléseket végrehajtani. További feladataik közé tartozik majd az évente kétszer, a teljes magyar Duna szakaszon végzett folyamfelderítés, mederfenék feltérképezés, amikor többek között azt vizsgálják, hogy miként változtatta a víz sodrása a medert, hol rakott le például homokzátonyokat vagy mennyire alakította át a meglévőket. Ezeknek az utaknak része az állomány, az újonnan érkezettek kiképzése is.

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

fotó © Ruják István | Hajozas.hu

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!