Itthon
A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, 19 holttest került eddig elő, kilenc embert még keresnek.
A műszaki egyetem mérnökeinek számítása alapján négy, drótkötélheveder kell a szerencsétlenül járt Hableány hajó kiemeléshez – jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője pénteken Budapesten. Jasenszky Nándor a margitszigeti sajtótájékoztatón közölte: a kiemelés akár szombaton vagy vasárnap megkezdődhet, de az is lehet, hogy a jövő hétig húzódik a művelet.
Az úszódaru mozgását a katasztrófavédelem Szent Flórián tűzoltóhajója segítette.

MTI | Balogh Zoltán

fotó © MTI | Máthé Zoltán

fotó © MTI | Máthé Zoltán

fotó © MTI | Máthé Zoltán
Egy hevedert a hajó elején, kettőt középen a gépház alatt, ahol a legnagyobb a veszélye annak, hogy a hajó kettétörik, egyet pedig a tat alatt vezetnek át. Egy-egy heveder hat 32 milliméter átmérőjű drótkötélből áll össze, az elején és a végén pedig úgynevezett vezetőköteleket csatolnak hozzá; ezek együttes hossza eléri a 100 métert – mondta.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.