Vízre bocsátották Budapesten az első dunai sürgősségi mentőhajót

2019. március 28-án a budapesti Wiking Yacht Club kikötőjében ért először vizet az a sürgősségi mentőhajó, amely több éves előkészítés és szervező munka eredménye.

A mai műszaki átadást követően hamarosan a Dunán teljesít majd szolgálatot a mentőhajó.

A kezdeményezés a Wein János Alapítvány, a Fővárosi Vízművek és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata együttműködésének köszönhetően valósulhatott meg.

A mentőhajó az Országos Mentőszolgálat háttértámogatásával és a Vízimentők szakszolgálata szakértelmére támaszkodva üzemel majd a Duna budapesti szakaszán.

Kezdeti időszakban csak nappal, majd ezt követően már hosszabb műszakban a Szentendrei-sziget déli csúcsától a Csepel-sziget északi csúcsáig teljesít majd szolgálatot a mentőhajó.

A Fővárosi Vízművek anyagi támogatásával megvásárolt és átalakított, a fővárosi Duna-szakaszon szolgáltatot teljesítő hajót az ötletgazdák reményei szerint újabb járművek beszerzése követi majd, amelyek a vízimentési szolgálat fejlesztésével együtt járulnak majd hozzá a folyót használók, a Duna kijelölt szakaszain fürdőzök, illetve a vízisportokat űzők nagyobb biztonságához.

A hajó nagyságrendileg a sok önkéntes segítség miatt 40 millió forint körüli összegből valósult meg.

Vízre bocsátás után Stipitz Árpád atya megáldja a mentőhajót.

Bagyó Sándor a Vízimentők elnöke

Belső fotók

A hajó technikai adatai:

  • Hossz: 9 méter
  • Szélesség: 3 méter
  • Motor: 2 db 200 lóerős Yamaha soros négyhengeres
  • Üzemanyag tartály: 500 liter
  • Világítás: 2000 wattnyi reflektor
  • Éjjellátó berendezés
  • Hátsó kamera, amely figyeli a hátul dolgozókat
  • Hangsugárzók előre – hátra
  • Raymarine navigáció
  • Dupla szonár a hajó alján, mélység mérésre, és hulla keresésre
  • Vontatásra is alkalmas a hajó a hátsó bika segítségével, így eszközt is képes menteni a hajó
  • Maximális sebesség: várhatóan 80 km/h felett

A cikkben szereplő fotók 2019. március 28-án készültek Budapesten, a Magyar Turizmus Média Kft. tulajdonát képezik, azokat interneten, nyomtatott formában, vagy bármilyen más módon megjelentetni, másolni, közölni tilos. A fentiektől eltérni kizárólag a HAJOZAS.HU oldal üzemeltetőjének írásos engedélyével van lehetőség.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!