Megtalálták a Titanic közelében az eltűnt tengeralattjáró roncsait

Szétszóródott törmeléket találtak a tengerfenéken, a Titanic roncsa közelében – jelentették be a vasárnap eltűnt tengeralattjáró után kutató egységek.

Akár 6000 méterrel a vízfelszín alatt is képes kristálytiszta felvételeket készíteni a Juliet névre keresztelt kutatórobot, amelyet csütörtökön indítottak útnak a brit partoktól a kanadai Új Fundland felé. A korszerű eszköz korábban több mint 200 órát töltött a Titanic roncsának feltérképezésével.

A brit csapat már hétfőn készen állt az indulásra, de csak most kapta meg a szükséges hatósági engedélyeket. Velük együtt a királyi haditengerészet egyik tengeralattjárója is csatlakozik a művelethez.

A francia tengerkutató intézet hajója viszont már megérkezett a helyszínre. A L’Atalante fedélzetéről bocsátották vízbe a Victor 6000 nevű búvárrobotot, amely a rászerelt robotkarokkal bonyolultabb műveleteket is képes elvégezni.

A kutatóegységek vasárnap óta repülőgépekkel és hajókkal keresték a Titán nevű mélytengeri kapszulát, amellyel vasárnap reggel, bő másfél órával a merülés után szakadt meg a kapcsolat. A jármű öt utasa a Titanic roncsát akarta megnézni.

Az alig 6,5 méter hosszú és kevesebb, mint három méter széles kapszulába öten zsúfolódtak össze: egy brit és egy francia kutató, egy milliárdos pakisztáni üzletember és fia, valamint az üzemeltető cég vezérigazgatója. A jármű egyetlen ajtaját kívülről 17 csavarral rögzítették.

A kapszulát merüléskor súlyok húzzák a tengerfenék irányába. Ezek 24 óra után automatikusan leválnak vagy akár manuálisan is leválaszthatók, hogy a jármű a felszínre emelkedjen. A szerkezet valószínűleg meghibásodott, mivel a Titánt több tízezer négyzetkilométernyi terület átkutatása után sem találták meg. A tengerészeti ipar szereplői már évek óta figyelmeztetnek: a mélytengeri kapszula nem biztonságos.

Azt korábban a Titánt üzemeltető cég vezetője is elismerte, hogy a jármű építésekor néhány ponton eltértek a szabályoktól. A vállalat két munkatársa is jelezte aggodalmait a vezetőségnek, ám hiába.

A roncsot az óceán fenekén találták meg, nagyjából 500 méterre a Titanic orrától, keleti parti idő szerint 8 óra 55 perckor írja a CNN. A tengeralattjáró vélhetően összeroppant, majd darabokra szakadt a mélytengeri nyomás miatt.

Csütörtök este közleményt adott ki a szétrobbant tengeralattjárót birtokló vállalat, az OceanGate nem sokkal azután, hogy a törmelékmezőre bukkant a távirányítású tengeralattjáró a Titanic roncsától nem messze.

„Úgy hisszük, hogy Stockton Rush vezérigazgató, Shahzada Dawood és fia, Suleman Dawood, Hamish Harding és Paul-Henri Nargeolet sajnálatos módon odavesztek. Igazi felfedezők voltak ezek az emberek, közös volt a kalandvágyuk, a világ óceánjainak felfedezése és védelme iránti mély szenvedélyük. E tragikus időszakban együtt érzünk ezzel az öt lélekkel és családtagjaikkal. Gyászoljuk elvesztésüket és az örömöt, amit mindenkinek szereztek, akit ismertek.”

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.