Fastnet Race és a Kékszalag

Sok hajó versenyez, sokféle céllal, éppúgy, mint a Kékszalagon

Első pillantásra az 1925 óta vitorlázott Fastnet Race és az 1934-ben született Kékszalag egymástól nagyon különböző versenyek. A Fastneten teljesítendő 608 tengeri mérföldes táv hatszor hosszabb a Kékszalagénál és az Atlanti-óceán sem hasonlít a Balatonra. Sokkal veszélyesebb, keményebb menetet jelent a nyílt tengeri pályán való vitorlázás, amelyet a szél és a hullámzás mellett például még a víznek az arrafelé nagy árapály miatt kialakuló erős áramlatai is komolyan befolyásolnak. Jórészt ezek a nehézségek okozzák, hogy a mezőny létszáma csak a fele-kétharmada a balatoni tókerülőnek. Itt nem indulnak mazsolák, nyílt tengeri vitorlázásban járatlan csapatok, hosszútávú menetre felkészítetlen hajók, bulizós kalandot kereső baráti társaságok. A Fastnet Race-en nincsenek olyan vitorlázók, akiknek egy 25 csomós szél (Beaufort 7-es) kezelhetetlen vihar lenne, és ne tudnák, hogy mit kell tenni, ha kemények a körülmények. Ott nincsenek a mezőny végén muslicafelhőben kószáló vidámak, ami nálunk, valljuk be, előfordul.

Nyilván alapvetően mások a brit hajós hagyományok. Szigetország, a hajózás meghatározta a történelmüket, a létüket, a gondolkodásukat. Egy ország, ahol nem kérnek hajóvezetői igazolványt ahhoz, hogy kihajózz a tengerre, hiszen annak, aki a hajót vezeti, kell legyen és van is megfelelő felelősségérzete, tehát tudja, hogy a tengerrel nem szabad viccelni.

Mégis hasonló a Kékszalaghoz, mert az egyik elérhető legnagyobb hajós kihívás, és Fastnet Race-en is nagyon sokszínű a mezőny. Változatosak és a balatonihoz hasonlók a résztvevők motivációi.

Győzelemre hajtók

Az élen a Fastnet Race-en is a legfejlettebb, legspécibb hajók mennek az abszolút győzelemért. Persze az offshore versenyzés nagyágyúi, nagyobbak, drágábbak és még modernebbek, mint a Kékszalag sztárjai. De a Fastneten is vannak kategóriák és osztályok – a nyílt verseny mellett idén tizennyolc –, ahol mindenki a hasonló kaliberü hajóval versenyzőkkel mérheti össze a tudását.

Multihull Race Start

Több az előnyszámításos kategória és kevesebb az osztály, de hát a tengeren használatos IRC számítás nagyságrendekkel jobb a balatoni yardsticknél, amely őszintén szólva csak ugródeszkának alkalmas, hogy aztán a versenyzés ízére komolyabban rákapók mielőbb inkább keressenek maguknak egy számolás nélküli egységes osztályt. A 48. Rolex Fastnet Race-en idén tizenhárom IRC kategóriában versenyeztek a csapatok és mellettük még megküzdöttek egymással az IMOCA 60-asok, a Class 40-k, volt egy osztály kétszemélyes csapatoknak, illetve kettő többtestűeknek. A lényeg az, hogy akárcsak a Kékszalagon itt is sokféle hajóval lehet küzdeni a kategória győzelemért.

A verseny győztese az összetett első

Nagy különbséget jelent a tengeri offshore versenyekre kidolgozott IRC előnyszámítás használata, azért is mert általa nem csak a leggyorsabbak, az abszolút győzteseké a dicsőség java. Persze a Rolex Fastnet Race-en is ők kapják a kiemelt médiafigyelmet. Ám, amint célba ér a mezőny java, kihirdetik a verseny győztesét, az előnyszámítás segítségével kiszámolt elsőt, akit aztán legalább annyira megsüvegelnek és kiemelnek, mint az abszolútban elől célba futottakat.

A 48. Rolex Fastnet Race-en az összetett győztes a Wizard Volvo 70-es lett

Ám ez a Kékszalagon nem lehetséges. A hazai olcsó, „bevált”, de amúgy pocsék, szubjektív elemeket tartalmazó, ráadásul a csalásra is lehetőséget adó gyenge ellenőrzésű előnyszámítási rendszer inkább csak arra alkalmas, hogy lehetőséget teremtve különböző hajók teljesítményének összemérésére, ezzel versenyre csábítson sok egymástól különböző, önálló osztályba nem sorolható túrahajót. De semmiképp nem jó arra, hogy a mezőny nagy többségének, az egymástól nagymértékben különböző hajók teljesítményét akár csak valamennyire reálisan is összemérje. Ha a hazai yardstick alapján kihirdetnének egy fő balatoni Kékszalag-győztest, azt a díjat senki sem vehetné komolyan, maga a győztes sem.

A feladat teljesítéséért küzdők

Akárcsak a Kékszalagon, a Fastnet Race-en is ők alkotják a nagy többséget. Akik azért versenyeznek, hogy kipróbálják magukat, valóra váltsák az álmukat és elmondhassák magukról, megtettem, megéltem, ott voltam! Még nagyobb feladat, mint a Kékszalag, tehát még inkább meghatározó, életreszóló élményt nyújt a résztvevőknek. Érdemes odafigyelni az idei legkisebb hajó, a leggyengébb előnyszámmal versenyző 32 lábas Assent és a Rogers-család történetére.

Az Assent 47 éves Contessa 32 típusú túrahajó, amelyen egy testvérpár Simon és Kit Rogers, társaságában Simon 19 éves lánya Hattie és Kit tinédzser fia Jonah hajózott.

Rogersék és a 32 lábas Assent

Simon Rogers részt vett és élénken emlékszik az 1979-es tragikus, tizennyolc áldozatot követelő Fastnet Race-re, amikor az Assent osztályában (Class Four) az egyetlen célba futott hajó volt. A mostani családi menettel a hajó akkori tulajdonosára is emlékeztek, aki nem sokkal a mostani rajt előtt hunyt el. Willy Ker negyedszázadon át túrázott a vitorlással, megjárva az Antarktiszt és Grönlandot.

Az Assent hajósai a 48. Rolex Fastnet Race-en bármilyen jó eredmény elérésére esélytelenül öt napon és tizenöt órán át küzdve kemény megpróbáltatásokon mentek át.

Tengeri betegség és extra mennyiségű horgonykötél

Tudták mire számíthatnak, ezért sok plusz horgonykötelet vittek magukkal. A rajt utáni két napon kétszer is le kellett horgonyozniuk öblökben, hogy a szélcsendben az erős tengeráramlás ne sodorja őket visszafele. A második alkalommal 11 órát töltöttek így várakozva a Scilly-szigeteken Anglia délnyugati csücskétől a Lizard Pointtól 4 mérföldnyire.

Ezután három napon át kegyetlenül fárasztó cirkálásban és velejáró tengeri betegségben volt részük ezzel kicsi és lassú hajóval a Fastnet Rockig. „A szikla megkerülése után nagyon fáradtak voltunk, de tudtuk, hogy igyekeznünk kell, mert egy hatalmas alacsonnyomású rendszer közeledik nyugat felől. Pár órán át visszavettünk a tempóból és pihentünk, összeszedtük magunkat. Aztán felrántottuk a spinnakert és nagyot mentünk, míg csak utol nem ért a vihar előtti szélcsend. Hihetetlenül tükörsima lett a tenger.” –  mesélte a parton Simon Rogers.

A Plymouth-ba érkezés előtt éjszaka kapták meg a viharossá erősödő szelet

Egyharmadra kurtított felületű génuával és grósz nélkül futottak be 35 csomós szélben. „Csakis a biztonságos megérkezésre figyeltünk.”

Simon 19 éves lánya Hettie, aki egyébként 29er bajnok vitorlázó, nagyra értékelte az átélt kalandot: „Ez volt életem első nyílt tengeri versenye. Voltak jó és rossz pillanataink, de egy nagy delfinrajjal történt találkozásunk és az éjszaka látott csodálatos foszforeszkáló fények elképesztően szép emlékek.”

Unokaöccse a 17 éves, szintén offshore-újonc Jonah szerint: „Nagyszerű élmény volt, hihetetlen pillanatokkal. Biztosan vissza akarok térni, részt venni más nyílt tengeri versenyeken. Sokszor eszünkbe jutottak a verseny egyik rendezőjének búcsúszavai, aki sok szerencsét kívánt a kalandokhoz. Hát, ez valóban nagy kaland volt!”

Ruji
Fotó: Carlo Borlenghi és James Boyd

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!