Japán ígéret: biztosan lesz Olimpia 2021-ben

Az Olimpia semmiképp nem maradhat el!

A volt miniszterelnök szerint olyan szabályzatot dolgoztak ki a Játékok lebonyolítására, amely szavatolja a versenyek biztonságos megrendezését a koronavírus-járvány hatásainak ellenére is.

A kormány által vezetett testület kidolgozta a bevándorlási protokollokat, amelyek lehetővé teszik a sportolók számára, hogy Japánba utazzanak és a helyszínen edzhessenek, még akkor is, ha Japán egyébként tiltja a hazájukból hozzájuk történő utazást.

Thomas Bach is optimista

Múlt héten a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke Thomas Bach is azt nyilatkozta, hogy a világban uralkodó bizonytalan helyzet  ellenére egyre jobban bízik abban, hogy az Olimpia megrendezésre kerül.

Éremesélyes magyar vitorlázók

1928-ban az Amszterdami Olimpián szerepeltek először és eddig 15 Játékokon vettek részt magyar vitorlázók. Összesen 59 vitorlázónk volt olimpikon. Közülük kilencen tudtak az első tízben végezni (Holovits György kétszer is). A legfényesebb siker természetesen a Detre testvérek, Szabolcs és Zsolt 1980-ban szerzett bronzérme a Repülő Hollandi hajóosztályban. Rajtuk kívül nem volt más olimpiai pontszerző (első hatban végző) egységünk sem.

2021-ben július 23. és augusztus 8. között Tokióban az olimpiatörténet első olyan versenyére kerülhet sor, amelyen már több magyar vitorlázó is egyértelműen esélyes pontszerző és érmes helyek elérésére.

2019-ben Enosimában az előolimpiai versenyen Finn dingiben a 2018-as világbajnok Berecz Zsombor fölényesen győzött, míg női Laser Radial osztályban közel állt az elsőséghez Érdi Mári is, aki végül bronzérmes lett. Négy hajóosztályban – a fentieken túl még Laser Standardben és női szörfben – már biztosan lesz magyar versenyző a Játékokon.

A Tokiói Olimpia vitorlás kikötője Enosimában

Az olimpiai menetrend:  https://tokyo2020.org/en/games/schedule/olympic/

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!