Litkey Farkas és csapata nyerte a 2019-es Fehér szalagot

Nagy csatában a verseny végére leálló szélben, esős időben a Litkey Farkas kormányozta Decision 35 katamarán nyerte a Balaton keleti medencéjében szombaton megtartott Fehér Szalag Nagydíjat.

A klasszikus hajóknak kiírt 22. Izsák Szabolcs Emlékversenyen, azaz a Classic Roundon a Pomucz Tamás kormányozta Capella 70-es cirkáló szerezte meg az első helyet.

Összesen 249 hajó nevezett a Fehér Szalag Nagydíj – 22. Izsák Szabolcs Emlékverseny – Classic Round vitorlásversenyen. A Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Tihany – Balatonfüred útvonalon a versenyzők esős időben, változékony szélben versenyeztek.

Nyolc csomós északnyugati szélben rajtolt el a mezőny

Nem sokkal a rajt után mérséklődő szélben a mezőny a korábban rajtoló klasszikus hajókat a balatonkenesei bójánál érte utol, elsőként a The Red, majd az RSM2 és a Prevital következett.

A siófoki bója környékén rövid időre felélénkült és északira váltott a szél

A tihanyi bóját elsőként elérő RSM2 érte el majd a Prevital és a New Black.

A két Decision 35-ös katamarán állt az élre Tihany és Balatonfüred között.

A befutó előtt a szél teljesen leállt. Roland Gaebler és Litkey Farkas kormányozta hajók párharcát utóbbi nyerte, és végül 2 óra 8 perces 12 másodperces idővel az elsőként haladt át a célvonalon. Mögötte végzett a New Black Jack katamarán, a harmadik helyet pedig az RSM2 szerezte meg.

A klasszikusoknál a Pomucz Tamás irányította Capella 70-es cirkáló 3 óra 30 perces és 59 másodperces idővel győzött, így ez az egység nyerte 2019-ben a 22. Izsák Szabolcs Emlékversenyt, más néven a Classic Roundot, amelyen a második világháború előtt tervezett, úgynevezett klasszikus hajók indulhattak.

A versenyről további fotók a HAJOZAS.HU Facebook oldalán nézhetők! 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!