A Luka 30 OD lett a World Sailing offshore világbajnoki hajóosztálya

Olimpiai szám lehet Marsailles-ben?

Köztudott, hogy a World Sailing (a Nemzetközi Vitorlás Szövetség) jelentős változtatásra készül az olimpiai vitorlázásban. A Tokiói Olimpia után többek között kikerülhet a versenyszámok közül a Finn dingi, amelyben Berecz Zsombor az aktuális világbajnok. Helyette a World Sailing egy kétszemélyes, férfi-nő párossal vitorlázó tőkesúlyos offshore osztály bevezetését tervezi. Feltehetően ennek előkészítéseként is pályázatot hirdettek egy megfelelő hajótípus kiválasztására, amellyel  offshore világbajnokságok megrendezését tervezik.

A World Sailing pályázatára több gyártó, köztük nagynevű hajógyárak küldték el elképzeléseiket. Ezek közé tartozott az ukrán olimpiai ezüstérmes (49er – Athén 2004) és világbajnok, Volvo Ocean Race résztvevő Rodion Luka által fejlesztett Luka 30 One Design is, amelyet hosszú szelekció után a World Sailing most hivatalosan kiválasztott.

Az utolsó próbára Lorient-nél az Atlanti-óceánon a hírhedten kemény szeles és durva hullámzású Viszkája-öbölben került sor, ahol viharos szélben “túlélő üzemmódban” is tesztelték a hajót a szövetség szakemberei. A Luka 30 OD kitűnően vizsgázott. A World Sailing hivatalos levele a Luka 30 OD kiválasztásáról november 23-án érkezett meg Rodion Lukához.

A Luka 30-ast bemutattuk szeptemberben, amikor az osztály első hivatalos nemzetközi versenyére, Flottabajnokságára került sor Alsóörsön. A bemutató cikk ITT olvasható.

Az első hajó 2016-ban szállt vízre és Magyarországon már több példány is vitorlázik. A legsikeresebb csapat Tenke Péter vezetésével a Present Perfect nevű hajót vitorlázza és például a jubileumi 50. Kékszalagon az abszolút sorrendben a kitűnő 29. helyen végzett.

A hajó fő magyar vonatkozása, hogy teljes karbon rudazata beleértve az orrsudarat is Kápolnásnyéken a Pauger műhelyben készül.

A hajó tervezője pedig a szlovén Andrej Justin, akinek számos egyéb hajója ismert a Balatonon, hiszen ő tervezte a legtöbb Nautic típust vagy éppen a Code 8-ast is.

Ruji
Fotó: Pavel Zmey és Szabó Zoltán – hajozas.hu

A Luka 30 OD honapja: http://l30class.com/en/

 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!