SailGP 2023 Saint Tropez – Brit győzelem, avagy a kölcsönkenyér visszajár Ainslie módra

Dán öngól

A vasárnapi két futam hatalmas dán hibával zárult. A hármas döntőbe jutásért az utolsó pillanatig kiélezett harc folyt még úgy is, hogy az új-zélandiak a szombati árbóctörés után nem indulhattak.

Az ötödik futam utolsó krajcában a döntőbe jutáshoz az élen vitorlázó ausztráloknak, valamint a briteknek és a dánoknak állt a zászló a célba 2. helyen befutó spanyolokkal, illetve a hátul kullogó franciákkal és az USA hajójával szemben.

Sehestedék jobbcsapáson érkeztek az utolsó bójához, amit kerülve már csak a rövid félszeles szakasz volt hátra célig. A Ben Ainslie vezette britek balcsapáson közeledtek. A dánok belső helyen, útjogosan. Ha szépen, a bójánál szűken befordulnak a britek elé-alá, és nem lassulnak le túlzottan, akkor megvan a futamban a 3. hely. Ha nem sikerül jól a forduló és a piros brit hajó átcsúszik fölöttük a célig, akkor a 4. hely.  Nem lett volna jelentősége. A végeredmény mindkét esetben egy ausztrál – brit – dán döntő.

Ám Sehested még oda akart még pirítani Ainslie-nek. Ezért az útjogát kihasználva maximálisan húzta a jobbcsapást, amíg a szabály engedte, nagy távolságot hagyva a bója feletti fordulóhoz. Ettől Ainsliéknek szélbe állásig kelllett luvolniuk, lefékezve a hajójukat, nehogy büntetést kapjanak.

Ám a végsőkig késleltetett fordulóban a dánok torpantak meg igazán. A brit hajó visszaejtve hamar felgyorsult, még szárnyra is kapott, és szél felett elzúgott a célig. Ezt még elviselhette volna a dán csapat, ám sikerült úgy megülniük, hogy nagy hátrányból érkezve  ketten, a németek és a svájciak is még elszáguldottak mellettük az utolsó métereken. A döntőbe ezzel már spanyolok jutottak be, akik így már egy ponttal  megelőzték a dánokat, kiütve őket a háromhajós fináléból…A britek szárnyalnak a cél felé, a dánok a víre rogyva csorognak, már megelőzték őket a németek is, és még jönnek a svájciak… – Fotó: Ian Walton / SailGP

Pofonra jön a nagyobb maflás

A hármas döntőben gyengébb rajttal a spanyolok nem voltak versenyben egy pillanatra sem. Az adok-kapok két nagymester között zajlott. Előbb a rajtolásban (is) nagy mágus Tom Slingsby tenyere csattant a négyszeres olimpiai bajnok Sir Ben Ainslie arcán.

A rajt előtti utolsó tíz -tizenöt másodpercben irdatlan agresszivitással támadta a brit hajót. A frissülő 12-13 csomós, szárnyalásra már könnyedén alkalmas szélben, az ellenfél vonalában, mögé húzódva gyorsított, amikor a briteket már korlátozta a korai rajt veszélye. Egy testcsel után a zöld-fekete F50-es jobb orrát az Emirates szél alatti oldalán döfte  be a britek vonalába, azonnal luvolt, és megtorpantva az ellenfelet épp időben, már elsőként ért a rajtvonalra. Innen elszáguldottak és biztos vezetést szereztek.

Balra: Ausztrália támad – jobbra: és a vonalon már vezet – Fotó: Ricardo Pinto / SailGP

Professzionálisan kivitelezett jobbegyenes volt. Szépnek is nevezhető, ha az ember elfogadja, hogy az ilyen profi vitorlázók között ennyire nagy tempóban zajló versenyen ilyen mértékű kérlelhetetlen agresszivitás kell a győzelemhez. Ezért Tom Slingsby nem megy a szomszédba, amint azt már számtalanszor megmutatta. Nem véletlenül diadalmaskodott az ausztrál csapat eddig a három SailGP szezonból háromszor.

Ezután az ausztrál hajó magabiztos előnyre tett szert. 200-250 méterrel vezettek az utolsó krajcszakasz kezdetén. A kapuban a  bal oldali bóját kerülve jobbcsapáson nyitották a szakaszt. Ainslie-ék természetesen másikat kerülték és jobbra nyitottak.

Az F50-esek ilyen rövid pályán, pláne ilyen jó szélben nem sokat forgolódnak. Mindketten kihasználták a pályát teljes szélességben, majd egymás felé közeledtek. A britek jobbról, jobbcsapáson, az ausztrálok bő kétszáz méteres előnnyel balról kereszteztek. Ám ahogy közeledtek a britek felé, markánsan tompult a csapásuk. Siettek is odaérni az ellenfél vonalába, bizonyára ejtettek, de nyilván a szél is fordult jobbra, a briteknek kedvezően. Ez látszott a piros hajó menetirányából is.

Az ausztrál előny rohamosan fogyott, de Slingsbyék még vagy ötven méterrel  előrébb fordulhattak a brit hajó vonalába jobbcsapásra. A fordulásuk pillanatában Ainslie azonnal meglátta a kínálkozó lehetőséget. Magasságot áldozva, keményen az ausztrál hajó vonala alá ejtve még jobban felgyorsította a már amúgy is foilon szárnyaló katamaránt. Eközben az ausztrál hajó lelassult a fordulóban. Nem ült be a vízbe, valamennyire még a léoldali teste is a víz felszíne felett maradt, de a gyorsuláshoz, a teljes sebességgel szárnyaláshoz ejtenie kellett volna.

Ám Sir Ben Ainslie már hatalmas sebességfölénnyel kőkeményen megérkezett szél alól. Egyértelműen luvolva nem hagyta, hogy az ellenfele megindulhasson. Néhány centiméteres közelségbe kormányozta az F50-est, és eközben hevesen integetve, kiabálva hívta fel az útjogukra a figyelmet. Nehogy már a versenybírók véletlenül ne vegyék észre a szituációt!

Szél alatt elszáguldottak, Most Slingsby arcán hagyhatott piros foltot ugyanaz az agresszivitás, amivel ő is élt a rajtnál. Csak nagyobbat. Plusz érkezett a döntés: “AUS penalty!”  Vége. Kikaptak, mert ez már az utolsó lehetőség volt ezen a futamon, olyan közel jártak az utolsó bójához és a célhoz.

Független szemlélőként: ha szép volt a rajtnál kiosztott pofon, akkor a válasz maflás ugyancsak nagyot csattant.

A bit csapat pedig különösen örült, tekintve, hogy utoljára a második SailG szezonban nyertek versenyt.

Ruji

SailGP honlap









Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!