SSL Gold Cup döntő – Futamgyőzelem után javuló pozícióban a magyar csapat – Élőkép a harmadik futamról

Indul a hajó

A Star Sailors League Gold Cup döntőn a legjobb 16 közé kerülésért vívott küzdelmek második napján a Berecz Zsombor vezette magyar csapat nagyszerűen vitorlázott a trükkös, forgolódó és helyenként lyukas gyenge szélben. Nagyszerű rajt után a finnekkel szoros első krajcban, különösen a bójavonal remek kiválasztásával, az élesedő frissülés jó becslésével vezették a mezőnyt. Oscari Muhonenék hátszélben ugyan megelőzték őket, de a második krajcban ismét a sámánok,  mieink voltak jobbak. Még hátra volt egy idegtépő lassú hátszélszakasz, de jól tartva az előnyüket győztek a futamon.

Várható volt, hogy amint megszokják a hajót, lassan elfogy majd az az előny, amit például ebben a csoportban Tahiti és Bermuda élvez, vagyis hogy több nap edzés és egy selejtező versenysorozat tapasztalatával  érkeztek a versenynek ebbe szakaszába, míg a magyarok és a finnek  számára ehhez képest idegen a SSL 47-es, az aranyszínűre fóliázott Russell Coutts 44-es. A győztes futam után ezt erősítette meg a csapat kormányosa Bakóczy Róbert is:

“Nehéz verseny volt, ezért rendkívül boldogok vagyunk, hogy elsők lettünk. Kemény feladat olyan csapatokkal küzdeni, akik több időt tölthettek ilyen hajóban, de remélem, ahogy telik az idő mi is egyre jobbak leszünk. Tegnap Tahiti és Bermuda nagyon szépen vitorlázott, jól kezelték a hajót, de remélhetőleg mi is kezdjük elérni azt a szintet, amire vágyunk. A futamon nagyon trükkösek voltak a körülmények, mindig egy lépéssel előre kellett gondolkodni, mert ha csak akkor reagáltunk volna, amikor a változást már érezzük a hajón, a kormányon, akkor az túl késő. Bolond egy helyzet, amikor a nagy tengeri hullámokat ilyen gyenge szél fodrozza.

A második futam grafikus közvetítése itt nézhető vissza

A futamgyőzelemmel a magyar csapat csoportjában feljött a második helyre. A pontozás másmilyen, mint a vitorlás versenyeken megszokott, mert a futballszurkolók talán nem értik azt a számolást, ahol az élen lévőknek kevesebb a pontjuk,  mint a gyengébbeknek. Nem tudom, sosem számolgattam lábszárvédőben. Ezért itt 4 pontot kap a futamgyőztes, 3-at a második, és így tovább.

A második csoportban az élen most Tahiti áll 7 ponttal, második a magyar csapat 6-tal. 4 pontja van Bermudának és 3 Finnországnak. Még két futam lesz, a negyedik duplán számít. A csoportok első két helyezettje jut tovább a legjobb 16 közé, ahol a mostani körből előre lépő nyolc csapathoz újabb nyolc kiemelt ország csatlakozik majd.

Élőkép a harmadik futamról

A közvetítés 11 óra 30 perckor kezdődik. A magyar csapat futama a tervek szerint 16.15-kor kezdődhet, mert ma a 2. csoport utolsóként száll majd vízre.

 











Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!