1,1 milliárd forintért vehetjük meg legolcsóbban a Lexus LY 650 luxusjachtot

A gyártásában közreműködő hajógyártó, a Marquis Yachts közzétette a már Floridában, a Fort Lauderdale Nemzetközi Hajókiállításon tartott bemutatón is hatalmas érdeklődést kiváltó Lexus LY 650 luxusjacht hivatalos árlistáját.

Az alapár 3,74 millió dollár (1,1 milliárd Ft) lesz, ami a legdrágább kivitel esetében akár 4,85 millió dollárig, nagyságrendileg 1,44 milliárd forintig emelkedhet.

A Marquis Yacths által épített, a Lexus mérnökei és tervezőinek bevonásával fejlesztett Lexus LY 650 luxusjacht szeptemberi bemutatását követően már az ár bejelentése előtt 4 hajó talált gazdára, ebből három Floridába, egy pedig Japánba kerül.

fotó © motorpoint

Nagyon örülünk az LY 650 fogadtatásának, és nagyon várjuk, hogy szállíthassuk a vevőink számára.” – fogalmaz a Marquis Yachts elnök-vezérigazgatója, Rob Parmentier.

A Marquis Yachts és a Lexus ötvözték a fejlett technológiát és a kézművesség hagyományait, így utánozhatatlan élményben lesz része annak, aki felül a 65 lábas luxushajóra.

fotó © motorpoint

fotó © motorpoint

fotó © motorpoint

fotó © motorpoint

fotó © motorpoint

A Marquis Yachts

A Marquis prémium hajókat gyártó vállalat, a Marquis és Carver jachtok építője a 34-52 lábas kategóriában. A Lexus környezetbarát prémium autómárkát is jegyző Toyotával együttműködve a Marquis Yachts építi a Lexus sportjachtjait is. Minden egyes hajót aprólékos gondossággal építenek a wisconsini Pulaskiban működő hajóépítő üzemben.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.