16 hajó rajtol hétfőn a PET Kupán

Hétfőn rajtol el az idei PET Kupa, amelynek 16, ártéri hulladékból épült hajója és legénysége vág neki a Tisza Dombrád és Tiszalök közötti szakaszának, hogy begyűjtsék róla a főként pillepalackból álló hulladékot.

Az évről évre egyre nagyobb környezetvédelmi és közösségi eseményen cégek, önkormányzatok és civilszervezetek hajói indulnak, hogy a 71 kilométeres távon megtisztítsák a folyót.


A tiszai akcióval párhuzamosan a Bodrogon is evez majd egy kenus takarító különítmény, amely Tokajnál csatlakozik a flottához, hogy a célul kitűzött 10 tonna hulladék kiemelését teljesítsék. A PET Kupa keretében zajlik Magyarország első folyami mikroműanyag-vizsgálata is – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az idei kihívást az év eleji jégzajlással Magyarországra érkező, 3200-3700 tonna hulladék alapozta meg.

Ennek nagy részét a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság már összeszedte, a PET flotta pedig a nehezebben megközelíthető részeken dolgozik majd, illetve a hátramaradt hulladékokat szedi össze.

A 250 fő részvételével zajló akciónak hat állomása lesz: Dombrád, Ibrány, Balsa, Tokaj, Tiszaladány és Tiszalök. Az idei cél, hogy megduplázzák a tavaly gyűjtött hulladékmennyiséget, azaz annyi szemetet szedjenek össze, mint az elmúlt években összesen.

A rendezvény egyik kiemelt programja július 6-án a Tisza Nap lesz, amelyet a PET Kupa tiszteletére Tokaj városa szervez. Ez a nap lesz a hulladékgyűjtők pihenőnapja, valamint ekkor értékelik ki a mikroműanyag-vizsgálat eredményét is.

Az ötödik alkalommal megszervezett akció során eddig három hulladékmonitoring történt, amelyek alkalmával több száz folyamkilométeren GPS-koordinátával lokalizált 160 szennyezett és 21 már megtisztított helyszín került online hulladéktérképre. Emellett a Tiszta Kárpátalja – Önkéntes környezetszépítő mozgalom nyitóeseményével májusban Kárpátalján is megkezdődött a tiszai árterek takarítása a PET Kupa csapatának részvételével. Az idei nyár nagy eseménye lesz még a tiszai hulladékból épült, egész évben megújuló energiával működő Szemétevő Szeméthajó vízre bocsátása is.

Az érdeklődők számos helyen bekapcsolódhatnak a programsorozatba.

A hulladékhajókat hétfőn bocsátják vízre a dombrádi szabad strandon, majd a két szemétszedő csapat találkozása július 5-én délután lesz a tokaji hídnál.

Másnap, a Tisza Napon találkozhatnak újra lehet találkozni a szemétszedőkkel és hajóikkal Tokajban, a befutó és az eredményhirdetés pedig július 8-án lesz a tiszalöki Feketeszakáll Kalandpark és Strand területén. A program zárásaként másnap közös vízbeugrásra hívja az ország településeit és közösségeit a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete az európai folyók és vizesélőhelyek megünneplésére.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!