Vitorlázás
Fa Nándor Vendée Globe 2016-17, fotó © Török Brigi
Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság fair play bizottságának elnöke a rendezvényen kiemelte: kevés ország van, amely fél évszázados múlttal rendelkezik, ha a fair play elismeréséről van szó. Hozzátette, idén rekordot jelentő 50 ajánlás érkezett, s közülük tizenkét sportágban több mint húsz trófeát vagy diplomát osztottak ki.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere videoüzenetében hangsúlyozta: ezen a napon olyan sportembereket díjaztak, akik tevékenységükkel túlmutattak a sporton, és ezzel példaképekké váltak.
Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke videoüzenetében kiemelte: különleges alkalom, hogy a hazai fair play-bizottság 50. születésnapját ünnepelheti. A testület tevékenysége kibogozhatatlanul összefonódik a MOB-éval, s a becsületes versenyzés elismerésének mindkettőnél fontos szerep jut – jelentette ki.
Gál Józseffel 1985-től először kerülték meg közösen a földet a Szent Jupáttal, majd az Alba Regia és a Budapest névre keresztelt, egyaránt saját tervezésű és építésű hajójával szelte a vizeket.

A Spirit of Hungary vitorlás és Fa Nándor
Ezzel a hajóval indult el 2016-17-ben harmadszor is a Vendée Globe földkerülő szólóversenyen, ahol nyolcadik helyen ért célba. Ezt követően jelentette be, hogy visszavonul a versenyzéstől.
A bizottság indoklása szerint az emberi teljesítőképesség határait feszegető Fa Nándor a szorgalom, a fegyelmezettség és a kitartás bajnoka, aki teljesítményével beírta magát az egyetemes sport történelemkönyvébe.

Budapest, 2017. október 24.
A Fair Play életműdíjjal kitüntetett Fa Nándor hajótervező, szólóvitorlázó a Magyar Olimpiai Bizottság 50. Fair play díjátadó gáláján a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban 2017. október 24-én.
MTI Fotó: Soós Lajos
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.