Vitorlázás
fotó © HAJOZAS.HU
A Kékszalaogon is már évek óta a katamaránok dominálnak.
A 2016-os versenyen 2db Extreme 40-es katamaránt láthattunk. A két hét múlva rajtoló idei Kékszalagon már 3 hajó fog indulni ebből a típusból.
Bogi 3 néven indul a harmadik csapat
Keszthelyen jártunk két napja, hogy megtudjuk mik az „első” tapasztalatai a csapatnak az új hajóról, és hogy milyen esélyekkel és gondolatokkal indulnak neki a 2017-es Kékszalagnak.

Büki Gábor, fotó © HAJOZAS.HU
Úgy érzem, hogy gyorsan fejlődik a csapat, és hogy sikeres választás volt az Extreme 40. Két hónapja vitorlázunk, és edzünk folyamatosan. A hajó megérkezésekor a régi tulajdonos (svájci Real Team) csapat vitorlázóival 3 teljes napot tudtunk edzeni ami véleményem szerint meghatározó segítség volt a hajó kezelésében, és megismerésében.

Bogi 3, Extreme 40, fotó © HAJOZAS.HU
A napokban érkeznek meg hozzájuk a Quantum által gyártott új vitorlák.
Sok idejük nem marad azokat tesztelni, de ha felakarják venni a többi csapattal a versenyt, akkor muszáj fejleszteni és tartani a lépést. A Kékszalagig minden nap edzenek és vitorláznak.
A hajó érkezése előtt azt jósoltam, hogy idén egy tisztes helyezéssel kibékülnénk, most, hogy túlvagyunk a Pünkösdi Regattán és sok edzésen és gyüjtöttünk tapasztalatokat az új hajóval, már azt mondom, hogy a dobogó a célunk, de a három Extreme 40-es katamarán között mindenképpen szeretnénk az élen végezni. – mondja Gábor zárszóként.

Naplemente az edzés végén, így nem nehéz edzeni nap mint nap, fotó © HAJOZAS.HU

Indulás haza … fotó © HAJOZAS.HU
Pontos sorrendet nyilván senki sem tud jósolni a legnagyobb presztizzsel rendelkező nagydíjra, egy biztos, egyre több fantasztikus hajó versenyez a Balatonon, és a vitorlázás fejlődik, és ez mindenkinek jó.
Tehát július 6-án reggel Kékszalag rajt Balatonfüreden. A versenyről folyamatosan beszámolunk élő közvetítésekkel az oldalunkon és a Hajozas.hu Facebook oldalon is.
Végül … egy kósza fotó …
Balatoni hangulat, edzőpartner a távolban

fotó © HAJOZAS.HU
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.