Wild Joe: Remek kezdés!

Az élbolyban közeledik a Messinai-szoroshoz a 60 lábas magyar versenyhajó.

A Stu Bannatyne-nal megerősített csapat kitűnően vitorlázott a verseny első 24 órájában. És most még nem is a nekik kedvező szél fúj! Címképünk archív, ezen a versenyen az ott látható szél még álom csupán. De nem reménytelen álom!

Az első napon a Máltáról több csoportban elrajtolt 130 hajós mezőny élcsoportjában, ráadásul a közvetlen ellenfeleihez képest kitűnő pozícióban halad Józsa Márton hajója. A hosszú és gyengülő szeles cirkálásban nem csak hogy lépést tartanak a IRC és ORC Class 1 osztályú ellenfelekkel, de meg is előznek több, náluk nagyobb, a gyenge szélben hosszabb vízvonalukkal potenciális sebességfölényben lévő hajót. A szicíliai partok mellett a magyar csapat a verseny honlapján elérhető nyomkövető tanúsága nagyszerűen használta ki a lehetőségeit és előzte a Caro (Botin 65) és Plis Play (Swan 80) nevű hajókat. Reggelre pedig utolérték az óriás, náluk kétszer nagyobb Nikatát (Judel-Vrolijk 115) is. Nincs még lényegesen előrébb a verseny időrekordját 2009 óta tartó amerikai Maxi a Rambler sem!

Két komoly Class 1 osztályos ellenfél ellenfél, az E1 nevű (volt Ericsson) Volvo 70-es jóval mögöttük jár, az Oz nevű hajó, Mike Golding, Conrad Humphreys és Dee Caffari révén egykor három Vandée Globe-on is hetedik helyeket szerzett Open 60-asa pedig még sokkal hátrébb szélcsendbe kerülve vesztegel…

Reggel 10 óráig a Messsinai-szoroson még csak két gyors többtestű, Giovanni Soldini Multi 70-es trimaránja a Maserati és a szintén MOD70-es Powerplay (Ned Collier Wakefield hajója) jutott át.

Hajnalban egyébként a középmezőnyből egy jelentős csoport a szicíliai partok közelében cirkáló mezőnyből délre a nyílt tenger felé nyitva a többieknél jobb szelet elérve előre rohant és beért a szoros felé leálló szélben haladó nagyobb hajók közé és elé. Így jelenleg a Wild Joe előtt is halad mintegy tizenöt ilyen hajó, de ez  a helyzet nyilván csak ideiglenes. Mondhatni átmeneti nehézség, amíg ők is sikeresen beleérnek a Messinai-szoros közelében az olasz partoknál frissebb szélbe, és leügetik az eléjük csusszant néhány egységet.

A magyar hajó úgy vitorlázik jó helyen a mezőnyben, hogy még messze nem a nekik kedvező szél fúj. Sőt! A következő fél napban akár kellemetlen pillanataik is lehetnek a helyenként nagyon gyenge szélben.

De vasárnap éjjeltől, a Stromboli kerülése után, már Szicília északi partjai mentén majd Szicília nyugati sarkától, Favignanatól délnyugat felé haladva az előrejelzések szerint megjön az egyre erősödő szél, amelyben használhatják már az új, a Pauger-műhelyben a hajóba épített DSS szárnyat, amellyel a korábbi években megszokott sebességük a széltől 120-150 fokos szögben vitorlázva akár 40 %-kal is megnőhet. (Mi is az a DSS? Részletesen írtunk róla IDE KATTINTVA)

Józsa Márton és a Wild Joe több vitorlázója is elmondta, hogy ha legalább 5-6 órán át használni tudják majd a DSS-t, akkor annyival gyorsabbak lesznek, hogy a szárnyak miatt romlott előnyszámuk ellenére is jól járnak az újítással. Ha pedig még tovább kitart a szél megfelelő ereje és kedvező iránya, akkor már nyerési esélyeik is lehetnek. Ehhez a jó kezdés a gyenge szélben nagyszerű alapot adhat!

Vagyis ma estétől, holnap hajnaltól lesz igazán érdemes figyelnünk a verseny állását élőben mutató nyomkövető alkalmazást az 50. Rolex Middle Sea Race honlapján!

A szél persze akár túlzásba is viheti az erősödést, hiszen az sem kizárt, hogy 23-án hajnalban Favignana magasságában és Pantaleria közelében harminc csomó fölé erősödhet néhány órára. Nem hiába tartják a Middle Sea Race-t az egyik legváltozatosabb offshore regattának!

Ruji

A verseny honlapja: www.rolexmiddlesearace.com

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!