Külföld
Péntek reggel az ókori szokások szerint Poszeidónnak, a tenger istenének áldozott borral történt meg az ünnepélyes vízre bocsájtás, majd a különleges hajó egy rövid utat tett az öbölben.
A Maagan Michael II névre keresztelt vitorlás első komolyabb útja a haifai öbölből a Tel-Aviv melletti Herclijához vezet majd a hónap végén, s az utazások során elkészítőinek reményei szerint fény derül az ősi hajózás titkaira is.

A vitorlás hajó az 1985-ben, a Maagan Michael nevű kibuc partjánál megtalált, és a kövek és a homok alatt kiváló állapotban fennmaradt egykori kereskedőbárka pontos mása, amelyet két év alatt készítettek el korabeli, időszámítás előtti ötödik századi módszereket és eszközöket alkalmazva.
Tizenegy méter hosszú és négy méter széles, és úgy vélik, hogy a görög partokról származott. Helyreállították, és 1999 óta a haifai Hecht múzeum kincseit gyarapítja.
A maradványok között fellelték egy korabeli hajóács szerszámos ládáját is, ami arra késztette a Haifai Egyetem tengeri civilizációkkal foglalkozó tanszékének és az Izraeli Régészeti Hatóságnak (Israel Antiquities Authority, IAA) a tudósait, hogy az egykori eszközökkel megpróbálják elkészíteni a mását, ezzel is jobban megértve elődeink lehetőségeit.

A vállalkozásban részt vevő régészek a hajó mozgásának tanulmányozásából a továbbiakban az próbálják majd megérteni, hogy az ókori tengerészek, korabeli technológiákkal miként tudtak eljutni például a széllel szemben Ciprusra, mivel erre már évszázadokkal korábban bizonyítottan képesek voltak.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.