Korlátozások és értelmezésük

Egy Balatonon kis szállodát üzemeltető barátomtól hallottam, hogy a koronavírus fertőzés ellen javasolt védekező lépések közül olyanokat is kénytelenek betartani, amelyeket a hatóságok csak ajánlásként fogalmaztak meg az idegenforgalomi szolgáltatók felé, de az újságírók cikkeikben kötelezőként ismertetnek. Így persze a vendégek azt hiszik, hogy kötelező, ezért aztán nekik muszáj alkalmazniuk.

Ez persze csak egy példa arra, hogy miként lehet a hétköznapokban feleslegesen gerjeszteni a félelmet és túllihegni nehézségeket. Ám számos helyen a bürokraták, (és) a buta fontoskodók viszik értelmetlenül túlzásba a korlátozásokat, ami aztán idővel esetleg visszahat a rendeletek megalkotóira is.

Több olyan történet kering a hajósok között, amelyek hetek óta a tengeren egyedül vitorlázókról szólnak, akit nem engedtek partra szállni kikötőkben. Sőt! Nem egyszer erőszakkal késztetnek távozásra ilyen hajóst. Pedig – józan paraszti ésszel megítélve – biztosan nem lehet koronavírusos, hiszen hetek óta nem találkozhatott emberrel, hanem kvázi hosszú karanténból érkezik a nyílt vízről. Magyar vitorlázóval is történt ilyesmi Dél-Amerikában, személyesen mesélte nekem.

De Peter Smith esete még szebb, hiszen ő ki sem akar kötni, csak áthajózik egy emberlakta vidéktől távoli vízen.

Az északnyugati átjáró

Messze fenn a 70-dik szélességi fokon is túl, Kanada északi partjai mentén a Csendes-óceánt a Jeges-tengeren át az Atlantival köti össze több hajózó út. Évszázadokig keresték, teljes expedíciók vesztek oda a zord környezetben. Végül 1906-ban a nagy Roald Amundsen bizonyította be, hogy létezik az északnyugati átjáró. Ma már persze használatos viziút, de azért nem nevezhető a turisták által ellepett vidéknek…

Az Egyesült Államok megtiltotta a kanadai vitorlázóknak, hogy áthajózzanak a határon és Kanada is meghozta ugyanezt a rendelkezést. Kanada lezárta az északi, arktiszi vizeit is, hogy „kiemelten védje a sarkvidéken élő közösségeket”. A rendelet ugyanakkor mentességet ad a külföldi hajósoknak, biztosítva az „ártatlan áthaladás jogát”.

A 72 éves Peter Smith éppen a Csendes-óceán felől hajózik a sarkvidéki szigetvilágban az Atlanti felé. Fenyegető hangú felszólítást kapott az ottawai székhelyű Transport Canadától. Ez egy kanadai kormányiroda, amely többek között a tengeri szállítás feltételeinek kidolgozásáért is felelős. Az 52 lábas Kiwi Roa nevű hajójával egyedül vitorlázó Peter Smith-nek szóló felszólítás szerint azonnal el kell hagynia a kanadai felségvizeket és eszébe se jusson kikötni!

„De hát én egy szimpla hajós vagyok, nem pedig egy baromi nagy turistahajó!”

Peter Smith a Kiwi Roa kormányánál

A keménykedésbe feltehetően belejátszik, hogy az  északnyugati átjáró területét Kanada belvíznek tekinti, miközben az Egyesült Államok és több más ország ezt vitatja.

Peter Smith 26 éve él a saját építésű vitorlásán a Kiwi Roán. Nemrégiben például Új-Zélandról Chilébe hajózott, majd három évet töltött az Antarktisz és a Falkland-szigetek közötti vízterületen felfedező utakat téve. Most éppen északról kerüli a kontinenst és Portugáliába tart. Augusztus 20-án a Cambridge-öbölben észlelték, akkor kapta a felszólítást. Addig nem küldött pozíciójelzéseket a Transport Canadának. Most napi egyet küld, míg a hivatal kettőt vár el tőle.

Miután a helyzetéről nyilatkozott a CBS News-nak, a Kanadai Parti Őrség kijelentette, hogy erőszaktól sem fognak visszariadni a hajós által okozott veszély elhárítása érdekében.

Ötezer dolláros bírságot is kilátásba helyeztek

Elhangzott a CBS News kommentárjában – persze ebben is lehetnek már újságírói túlzások – hogy akár kommandós egység bevetésére is sor kerülhet Peter Smith kanadai vizekről való eltávolítása érdekében.

Peter Smith: „72 éves vagyok, egykori hajóépítőként vannak tüdő problémáim. Nagyobb veszélyt jelent számomra bármilyen emberi közösség, mint amekkorát hetek óta egyedül vitorlázva a tengeren én jelenthetek nekik. Tiszteletben tartom a helyiek kívánságát, hogy maradjak távol tőlük. Nem vagyok turista, nem akartam és nem is fogok kikötni sehol. Még két-három hetet vesz igénybe, hogy túljussak a kanadai vizeken.”

Az esetről szóló forrásokban persze bőven akadhatnak túlzó mondatok, az érintett felek nyilván nem oszthatók jókra és rosszakra. De, ha létezhetnek is árnyalatok, az egész ügy a feleslegesen fontoskodó emberi túllihegés buta eredménye.
Milyen jó, hogy mindez ott, messze fenn az északnyugati átjárónál történik, nem igaz?

Ruji

Forrás: New Zealand Herald