Vitorlázás
Július 2-án és 3-án a Balaton egyik elitklubja a csopaki Kereked Vitorlás Klub szervezésében újra pályafutamokra gyülekeznek a Balaton legszebb vitorlásai, a klasszikus osztályok hajói. A versennyel 2022-ben is kezdetét veszi a Klasszikus Kupa versenysorozat, amely Balatonföldváron folytatódik a Ripka László Emlékversennyel, amit a Fehér Szalag, majd szeptemberben a Tihanykerülő követ.

A hétvégén legalább 50-60 hajószépséget láthatnak a Csopakon és környékén vízpartra látogatók, amint az Arács –Palóznak–Siófok háromszögben a szélirány szerint bójákkal kijelölt pályákon versenyeznek egymással. Hét hajóosztályban értékelve ott lesznek a legszebb Balatoni cirkálók – köztük az Összevont Cirkáló osztályban, ám ezúttal különdíjért egymás ellen kiemelten is versenyző három 75-ös , a Nemere II., a Sirocco és a Lillafüred – mellett az Európa 30-asok, a balatoni Ötvenes és Hetvenes Cirkálók, az egykor olimpiai Dragonok és a csak Balatonon elterjedt 25-ös túrajollék.
Közöttük pedig először a Klasszikus Kupán személyes kedvencem, az évtizedekkel ezelőtt a tó versenyeiről kihalt, ám Vincze Gábornak köszönhetően újjáéledő, egykor Kékszalag-győztes 22-es Versenyjolle első újonnan megépült darabja.

Az 1938-ban Kovács Bélával Kékszalag győztes 22-es Versenyjolle replikája is vitorlázni fog a Kereked Klasszikus Kupán
Ezen a héten a versenyhez közeledve sorozatban bemutatjuk az összes résztvevő osztályt, némi történeti összefoglalóval színezve. Ezek a darabok, köztük persze nemcsak a korabeliek, de újonnan épültek, sőt a formavilágot stílusosan megőrző modernebb Hetvenesek az Balaton és a magyar vitorlás sport első fénykorát, az 1930-as éveknek a világháborús évekig nyúló korszakát idézik. Azoknak a vitorlázóknak, tervezőknek és hajóépítőknek máig élő és virágzó öröksége vonul fel nem múzeumi sterilitásban, hanem élettel telve, akikre büszkén emlékezhetünk, mert vitorlás életünk mindennapi örömének megalapozói.
Erről bővebben már korábban a 2019-es verseny felvezetőjében írtunk.
Ruji
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.