Vitorlázás
Az idei Route du Rhum Destination Guadeloupe verseny tudósításakor a hat hajóosztály közül elsősorban az IMOCA 60-asokról írtunk nyilván Weöres Szabolcs remek szereplése miatt kiemelten. Bemutattuk a leggyorsabb és legnagyobb Ultim trimaránokat és esett szó – bár a végeredményről még nem (lásd itt lejjebb) – az Ocean 50 katamaránok és a legnépesebb Class 40 osztályról. Viszont egyetlen szóval sem említettem a két lazább Rhum osztályt, a vegyes egytestűek és többtestűek csoportját, a Rhum Mono és a Rhum Multi kategóriát.
Ezekben a kategóriákban ugyan nem vívtak olyan kiegyenlített és kiélezett küzdelmet a versenyzők, mint a többi osztályban. Nem is vívhattak volna, hiszen itt mindenféle, közelítőleg sem egyforma, gyakran nagyon öreg, klasszikus darabokkal vitorláztak a résztvevők. De akadt köztük néhány rég nem látott legendás nagy név és hajó, akikről nem illene megfeledkezni.
Két egykori Vendée Globe szólóvitorlázó sztár vitorlázott az élen. Jean-Pierre Dick 2013-ban 4. helyen ért célba a Vendée Globe-on. Előtte és utána, 2008-ban és 2010-ben is győzött a négykezes Barcelona World Race földkerülőn, előbb Damian Foxallal, majd Loic Peyronnal csapatban vitorlázva. A Rhum Monon a saját cége számára fejlesztett modern JP54-essel versenyzett. Akár a tudását, szólóvitorlás tapasztalatait tekintve, akár a hajója sebességpotenciálját figyelembe véve egyértelmű volt, hogy a Rhum Mono osztályban, ha teljesíti a pályát, nem lesz ellenfele. Így is történt.

Jean-Pierre Dick a JP54-esében – Fotó: jpdick-yachts.com
Mögötte végig a második helyen vitorlázott az időközben politikussá, EP képviselővé lett Catherine Chabaud, aki két Vendée Globe földkerülőn is vitorlázott. 1997-ben elért 6. helyével ő lett a verseny történetének első női versenyzője, akinek sikerült teléjesítenie a földkerülő futamot. Négy évvel később is részt vett, de nagyon balszerencsés volt. Körül hajózta a Földet, már közel járt a célhoz, amikor a spanyol partok közelében kidőlt az árbóca.


Catherine Chabaud a célban és a felső képen a hajója, a szintén sok kalandot megélt Cigar Rouge
Most hatvanévesen megmutatta, hogy él még benne a szólóvitorlás kurázsi és a kétárbócosa is megvan még a hajó is, a kétárbócos Cigar Rouge, amellyel a földkerülést teljesítette (akkor Whirlpool Europe 2 néven).
Ebben a mindenféle többtestűt felvonultató vegyes osztályban is találkozhattunk régi nagy nevekkel, szólóvitorlázó sztárokkal és különleges hajókkal.
Elsőként ért a célba Roland Jourdain, aki három Vendée Globe-on is elrajtolt. A népszerű „Bilou” 2001-ben elért egy 3. helyet és kétszer kiesett. Ezúttal a Rhum Multi osztályban elsőként érkezett meg Guadeloupe-ra, ám mivel egy plombát a hajójában feltörve találtak, háromórás időbüntetést kapott, amivel visszacsúszott a második helyre.

Roland Jourdain ezzel a hajóval elsőként ért célba a Rhum Multi osztályban, de nem győzött
Így a Rhum Multi győztese Loic Escoffier lett, akinek a győzelme kapcsán nem azt a legfontosabb megemlíteni, hogy ő az IMOCA menő Kevin Escoffier testvére, hanem sokkal inkább azt, hogy idén júliusban a Drheam Cup versenyen felborult a katamaránjával. A hajót kimentették, rendbehozták és most ilyen sikeresen teljesítette a transzatlanti menetet.
Versenyzett és harmadik lett Marc Guillemot, ski 2009-ben nem hétköznapi körülmények közt lett 3. a Vendée Globe-on.

A vegyes többtestűekből alkotott osztályban harmadik lett Marc Guillemot a Group Metarom nevű hajójával – Fotó: Arnaud Pilpré
Az ötvenlábas trimaránosztályban a legnagyobb esélyes brit Sam Goodchild balesete és a rajt utáni azonnali kiesése után a várakozásoknak megfelelően mindvégig nagyon szoros, kiélezett küzdelem folyt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy a győztes Erwan Le Roux (Koesio) és a második helyezett Quentin Vlamynck (Arkema) célba érkezés között mindössze tizenkilenc perc telt el.

A célhoz közelít Erwan Le Roux, de nem sokkal a motorosok mögött ott jön a második helyezett Ocean Fifty is
Ebben az osztályban a legutóbbi Route du Rhumongyőztes Armel Tripon csak 5. lett. Thibaut Vauchel-Camus pedig az Azori-szigetek közelében felborult.
Ezek a hajók nem lassúak! A harmadával hosszabb és billenthető kíles, olykor szárnyas IMOCA 60-asok között is huszonegyedik helyezett lett volna a Class 40 győztes Yoann Richomme (Arkéa Paprec). Aki viszont éppen hogy a hatvanlábasok közé készül, hiszen már épül az új hajó a számára, amellyel ott lesz a 2024-es Vendée Globe rajtjakor a mezőnyben..

Yoann Richomme Class 40-essel is beért az IMOCA mezőnybe. Mit tud majd egy foiler IMOCA 60-assal?
Egyébként sem borult a papírforma, az éllovasok, akikről a verseny előtti esélylatolgatóban írtunk; mind ott voltak a helyükön. Talán csak az olasz Ambrogio Beccaria teljesítette túl az elvárásokat a második helyével.
Ruji
A verseny honlapján a bal alsó sarokban található ikonról nyílik a nyomkövetős térkép, rajta a végeredményekkel
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.