Route du Rhum – Az IMOCA osztály győztese a papírformát borítva Thomas Ruyant

A végre győztes

Thomas Ruyant egy 2019-ben épült Guillaume Verdier tervezésű IMOCA 60-assal hajt. Nem egyformák, de a LinkedOut szinte ugyanolyan, mint az Apivia, Charlie Dalin hajója. Dalin mondhatni “betegre nyerte magát” az elmúlt két évben, hiszen amelyik szólóvitorlás IMOCA versenyen elindult, győzött. Ruyant rendre űzte, hajtotta, de alulmaradt.

Mindkettejüknek új hajó épül a következő Vendée Globe-on való sikeres részsvételhez. A mostani Route du Rhum az utolsó nagy menet volt a mostani hajóikkal. És végre Thomas Ruyant sikeresen borította a papírformát.

Thomas Ruyant – LinkedOut. Régóta várt erre győzelemre

A helycsere az élen a kilencedik napon, november 18-án hajnalban történt. Már az északkeleti passzátszélben vitorláztak, nagyjából ezer mérföldnyire a céltól. 17-én kora délután Ruyant jobbcsapásra halzolva nyugatra indult, Dalin 20-25 mérfölddel előrébb hasonlóan cselekedett. Majd egy pár óra múlva visszahalzolt dél-délnyugati irányba. Thomas kitartott nyugat-északnyugat felé, talán azért is, mert mögötte 50 mérfölddel az üldözők is ezt tették. Este 10-kor halzolt vissza ez a nyugati csoport balcsapásra. Időközben Dalin is igazított egy újabbat feléjük, de nem ment fel addig a vonalig, mint a többiek. Nem “fogta” a mezőnyt.

November 18-án hajnalban Thomas Ruyant került az élre, amikor a következő nyugat felé igazításkor Dalin már csak mögötte tudott elmenni. Ettől fogva A LinkedOut, mintha csak pályaversenyen lennének, mindvégig az Apivia és a Quadelope-szigetek közé helyezkedve tartotta a vezető pozícióját.

A végső vágtában – húszcsomós átlagokat menve – egyre jobban felzárkózott rájuk két új hajó: Jéremie Beyou a Charal 2-vel és Kevin Escoffier a Holzim-PRB-vel. Ebben a sorrendben is értek célba, ez nem változott már a szigetnek a célhoz vezető, gyakran izgalmas változásokat hozó megkerülése közben sem.

Thomas Ruyant a LinkedOut fedélzetén 11 nap, 17 óra, 36 perc és 25 másodperc alatt teljesítette a több, mint 3400 tengeri mérföld hosszú távot.

Weöres Szabolcs remekül hajt

800 tengeri mérföldnyire jár a céltól. A mezőny talán leglassabb hajójával versenyben van, a 25-27. helyen vitorlázik úgy, hogy szárnyas, foileres IMOCA 60-asok is vannak mögötte.

Weöres Szabolccs – Fotó: Vincent Curutchet

Szabiról, a teljesítményéről, első szóló transzatlanti versenyéről, útjáról az IMOCA osztályban tegnapelőtt Fa Nándorral beszélgettem. A riport rövidesen olvasható lesz itt a hajozas.hu-n.

Ruji

A verseny honlapja
A nyomkövetős térkép a nyitóoldal bal alsó sarkán lévő ikonból nyitható!










 

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!