Köszöntő – Ha már véletlenül úgyis összegyűltünk 

Kétszeresen elcsúsztatott köszöntő. Nem akkor volt a születésnap, amikor összegyűltünk, és nem akkor írok róla, amikor történt. Így húzzuk el hosszan, és lesz az év Pata-év, megalapozva a személyi kultuszt!

Összegyűltünk. Hol is?

Hát, úgy általában, ebben az életben, mi, Finnesek.

De, most, konkrétan hol?

Ja, hogy most? Hát, még a Kékszalag előtti péntek este Rutai Andi és Stefi házigazdai szervezésében a Tihanyi Hajós Egylet kikötőjében, az Olympic Regatta első versenynapjának estéjén, a ma is legnépesebb magyar felnőtt vitorlás osztály a Finn dingi mezőnyével, és hozzá még vagy harmincan Pata és mindannyiunk múltja-jelenéből.

Hetven?

Az egy ilyen, izé… egy szám. Biztos jelent valamit, mondjuk a …már lefutott futamok? Ja, nem lehet, az sokkal-sokkal több lenne. Akkor talán a megépített Pata Finnek száma? Á, nem, ez is legalább hat-hétszrese a hetvennek. Mindegy, valami efféle lehet, Pata majd kitalálja magának. Majd polemizál rajta egy jót, forgatja magában sokat, és végül el is mondja, hogy mire jutott, az tuti!

Talán az évek száma? Nem hiszem. Az valahogy túl soknak tűnik… nem? Valószínűtlen.

Amúgy, maga a szülinap nem most volt, hanem még májusban. Nem mindegy? Megünnepeltük és kész! Alkalom szüli az ünneplőt, és ekkor volt nagy finnes regatta!

Első hívásra, egy szóra eljött szinte mindenki, aki számít

Akik ide tartoznak, és nagyon hiányoznak a finnes futamokról. Jöttek Patát megsüvegelni. Tuss Miklós, és Fináczy György, akiktől egykor Almádiban a finnezés firmányait, a műszaki igényességet, na meg a harsány helyett a finom disznóságok javát és értékét tanulta. Pata ifi-junior korának nagyjai, Izsák Tibor, Scharbert Gyula, Eszes Béla, Stubits János. Közülük például Stubi most 90 éves. Hívtuk, hát persze, hogy jött! Budapesten felpattant a vonatra, és eljött Keneséig, ahonnan már hozta a fia. Nem nagy ügy! Ja, hogy a Pata? Jövök hát!

Fekets Imre! Akitől gyerekként leshettük, mi a finnezés, de főleg tanulhattuk, milyen a fanyar humor, ha tömény benne a bölcsesség. Monty Phyton? Gyenge kis utánzók. Na, meg a vitorlaszabás, na, meg a csendes, szerény, mégis szórakoztató viselkedés, és főleg a folytonos nocsak! Soha ne feledjük, ne hagyjuk ki a fontos nocsak tapasztalatokat. Úgy mint: Nocsak! Hát, ez az ember ennyire ért ehhez is? Meg ahhoz is? Nocsak!

Bár, ha belegondolok, ezt  az előző nevek bármelyikénél is mondhattam volna… Vagy a következők kapcsán szintúgy:

Wossala György – de miért is nem használom a rendes neveket? – vagyis hát azt, hogy Gyík Edgár, aztán meg Villamos, aki Gerő András. Álltam egykor mellette, ismertem akkor már legalább egy éve, hárman olvastuk a korabeli sportújságot, benne a bajnokság dobogósainak nevével: „Te Vili, ki a fene az a Gerő András?” böktem oda hülyén… Nektek tán nem Vili, hanem a porthole-os ember, de én mit hajtottam vele együtt életemben először sokméteres hullámokon a Balti-tengeren, hogy valahogy végre átdobhassam már neki a pályakulcsot!

Ja, bocs, hiszen akkor illik elmondanom azt is, hogy Pata, teljes néven Lópata,  egyébként Antal Gábor.

Eljött Zsé, aki Giba (gyengébbeknek mondom Sigmond András). Nem finnes, naná, gyakorlatban, ezzel termettel? De lélekben? És a motorosba is alkalmas finnes kell! Jut eszembe, milyen jó, hogy nem maradtunk reggelig, mert ezzel kivédtük a reggeli tornát! Persze ő ma is, úgyis elrohant volna az élen, mi meg hátrébb izzadunk a kanyargós erdei ösvényeken. Scharbert Gyula most is lemaradna, sétálva a susnyáson át levágja az utat, a cél előtt pedig beáll, és alig gyanús, hogy amíg mi nem látunk az izzadtságtól, és szakad a tüdőnk, ő boldogan felkiállt: „Oda nézzetek! Őzike…”

Toronyi András, akinek mindenképp itt a helye. Inkább termetre finnes, nem gyakorlatban – lélekben azért hibátlanul az –, viszont Pata névadója (ennek részleteit lásd lejjebb).

Aztán máris bezuhanunk alig hetven körülre és alá, a Patának szigorúan kortárs versenyzők, majd a neki már junior őszhajúak közé. Habár az eddig emlegetetteknél is ugyan hol számít a kor a karosszéria elhasználódástól eltekintve?

Nyúl koma, aki Bánkuty Gábor egykor még Béla is,  ha kell finnes, ha kell a világ legjobb mancsaftja (hiszen tudom, együtt solingoztunk is). Kálóczy „Tapsi” Antal, aki, ha tíz ember között éppen vasi tempósan ropogtatva, de oldott harsányan sztorizik, akkor tudom, hogy most jól érzi magát, és ettől mi is. Na, meg Paulovits Dini, aki kábé tíz másodpercig még komoly Pauger Carbon, éjfélre meg Dinó, az igazi régi fújtató bika. De, nyugalom! Íme a jó hír! A sörasztal deszkája kibírta a spontán szkanderversenyt és őserejű járulékait.

Aztán, akik igazán értékelni és megbecsülni képesek a teljesítményt. Fa Nándi. A futamokon Patával és velünk évekig a vízen verekedve, közben a vitorlázást tanulva a Finnben úgy felpörgött, hogy ezután ötször is megkerülte a Földet, mégis biztosan ma is nagyra becsüli akkori finnes érmeit. Különben nem kéne egyetlen nappal a buli előtt meghívva olyan hosszas érveléssel győzködni, hogy aszondja: „Te, Nándi! Eljönnél holnap a Pata…” „Persze, hogy jövök!” Azért az jelent valamit, ha ő becsüli Patában a versenyzői, emberi teljesítmények mellett a hajóépítőt is! Vagy Ian Ainslie, vagyis „Jani„, aki háromszoros dél-afrikai finnes olimpikon és America’s Cup versenyző, de már ide (is) tartozik, közénk, ráadásul éppen ő az egyik szövetségi kapitánya a magyar vitorlás válogatottnak.

Berecz Zsombor, Jani társ-kapitánya nincs itt, pedig nagyon idevaló, de hát biztos van dolga elég, közeleg az Olimpia és nagy a család is. Mások is lemaradtak erről az estéről. Sajnálják is rendesen, és mi is. Utazik vagy nincs itthon Tenke „Titi” Tibor, Csomai József, aki a Csomesz, Schőmer András, aki a lassan évszázados családi kincs Ötvenessel a Csillag II-vel ma is kiáll éjszakára a kikötőből bójára, mert az a nyugalom, az a természetes. Nem jöhetett el jóságos Egon bácsi sem, aki dr. Payr Egon, mondhatni a füredi állatvilág vezérbikája, minden jópofa áthallás nélkül, mert hogy állatorvos. Fűke Sándor, Almádiból, aki nem finnezett, de  a minőségi hajókat, életünk megvalósításának eszközeit építette, fejlesztette és tolta – bocs –  a seggünk alá. Hiányoztak, igazoltan. Nem jött el Litkey Farki, meg Nagy Zsolt „Naci”, ki tudja miért, de fontos oka lehetett a távolmaradásuknak. És talán kapott még értesítést az ünneplésről más, vagy ott is volt, csak én nem vettem észre…

De, itt van az almádi légió, Németh Pepe és Bendicsek „Dodi”József , na meg az almádi illetőségű ősrégi sztorik tömkelege a Helter-kocsmás sörvirslis-lengőtekés lazulásokkal, miután Patával a héten napi száz órában égettük szét magunkat a vízen és akadt gőz kiengedendő. Vadnai „Santál” összes gyereke olimpikon Péter, aki minden most velünk töltött órát és percet a felesége születésnapi bulijából lopkod, és így emlékezünk. „Te, Pata, Pata, figyelj! Merre mész a rajt után?”

Mayer Tivi, aki tán évtizedekig tartotta meg embernekvaló formában a Koloska Marinát, és most éppen inkább kalózozik, hisz jó apa, de, ha valaki nem tudná finnes, a javából. Bisztray Frigyes, nekem „‘Jó étvágyat Frucu„. Akármerre veti az élet, mindörökre marad. aki volt, a már rég eltűnt Mélyépítőkből. Ő például a farzsebében nyugdíjas-szelvénnyel bringával jött Földvárról, de, csak mert futva nem ért volna ide időben. Aki mindig tudott stresszmentesen, vigyorogva rohanni, de muszáj is neki, mert a hét gyermek melletti sok örömmel ez így megy. Általában így.

Általában így megy, mindenkinek, aki valamiképp gyakorlatban is, de emlékeiben legalább finnes. Ez a hullám is jól ment, ez is jól, uppsz, ezt benyaltam, sebaj, ezt újra jól vettem, meg az a következő se lesz majd gond…

És még mások, ugyan hol még a lista vége! Hiszen oly sokan, bőven ugyanebből a korosztályból, akik nem csak külön eljöttek az eseményre Patát ünnepelni, hanem amúgy is jelen voltak, mert még mindig ott vannak a vízen Finn dingiben, versenyeznek, most épp az THE Olympic Regattán.

Az elmúlt harminc-negyven évben mindenkit vízre juttató, Finnbe lökdöső, az életet fenntartó és pörgető Sipitől, Sipos Pétertől a házigazda Rutai Stefiig, aztán az olimpikonok, a köbméteres szívű és örömében folyton a vállakat ropogtató öleléseket osztogató Székely Tonyótól, Szilvássy „Szilva de Pácsó” kérlek szépen Attiláig (jól van Szilva add már oda azt az alba kötelet, megjavítom, csak hagyj már békén vele!), az ős finnes Berecz Botitól Demeczky Misiig. Vagy itt van, ott van, mindenhol van az edzősködő és oktató Pallay „Pallus” Tibor, aki ha mégis be-beül a Finnbe, akkor még most, edzés nélkül is odazúz, akár Masters VB szinten is. És a többiek, még-még többen, az aktívak, Huszár Gézától Cigiig, aki Lukáts Ákos, és most éppen a választott vezér, tehát neki jutott az üdvözlő beszéd… Nem egyszerű feladat…   „Köszöntsük Patát, aki oly sokat tett a  finnesekért, akár a magyar, akár a nemzetközi vizeket nézzük.”  mire Pata hangosan közbe kommentál „A fene se gondolt rátok, nekem csak a megélhetés kellett…” Nesze neked ihletett ünnepi beszéd!

És itt gyorsan abbahagyom a felsorolást, mert tuti, hogy már eddig is kifelejtettem valakit a listáról, ezért halkítással tolom le a potmétert, mintha mindenkire emlékeznék, hogy ott volt. Hallatszon úgy, mintha még sorolnám, csak már halkulva nem pontosan érthető, hogy ne feledjem a később jötteket, a fiatalabbakat és a fiatalokat, Németh Domát, és Tapsi fiát, és hagy meséljek még arról, hogy amikor a…

Életünk fontos találkozásai

Jól érzem magam köztük.
Ebben a korban az embernek már bőven van alkalma ilyen-olyan iskolai évfolyam találkozókra menni (vagy éppen inkább direkt kihagyni). Ez itt hasonlít, mégis nagyon-nagyon más!

Ott megkérdem a harminc vagy több éve nem látott, az utcán tán meg se ismerném egykori osztály-, évfolyam- vagy csoporttársat, hogy mi van veled. Megkérdem, mert semmit sem tudok róla. Csak néhány halvány, jelentéktelen emlék csörgedezik az elmémben, olykor az is minek. Ő elmondja az egészségi ügyeit, a karrierjét, a családját. Kellemesen elvagyunk, tán röhögcsélünk is. Egy hét múlva jó, ha a töredékét vissza tudom idézni, és magam előtt sem szégyenkezve bevallom, hogy ez nem zavar. Már csak azért sem, mert ott, az osztálytalálkozókon túl sok elleplezve is látható vagy akár nyíltan kifejezett elégedetlenséget, örömtelenséget, elhibázott, frusztrált életet láthatok, mert talán a kellő pillanatban nem mertek valamit megtenni. Mit tudom én! Ott sok elfojtott megbánást, hiányt és szomorúságot érzek. Ott, azokon a találkozókon jórészt csak ismerős ismeretlenekkel udvariaskodunk. A legtöbbjükkel nincs közös agylövésünk.

Itt, a Pata-köszöntéskor persze elhangzik egy-egy új infó, hiszen mi is régen találkoztunk. De, lényegeset kérdezni nem kell. Szükségtelen. Lehet hosszan beszélgetni valamiről, lehet csak annyi, hogy „jól vagy?” , „jól vagyok”, és kész, a kettő majdnem ugyanannyi. Mert mindegyiküket ismerem, a zsigereimbe ivódott biztonsággal nagyrabecsülöm, akárkivel is beszélgetek éppen. Ha valaki kimarad, és csak ül valahol, arrébb, de köztünk, épp csak meglátom, akkor is eltölt a jóérzés. Mert tudom. Tudom, hogy ki ő. Ismerem az értékeit, és tudom az árnyoldalait is, és főleg, jólesik tudni mindkettőt. Vannak gondjaik, persze, hogy vannak. Nem is sikerült minden tökéletesen, hiszen az lehetetlen. De nem fáj nekik az élet! Tisztában vannak magukkal, és tisztában vagyunk egymással.

A szeretet lehet, hogy Istenhez, Jézushoz kötődik, de a nagyrabecsülés, a tisztelet, az összetartozás simogatóan biztos tudata teljes mértékben emberi találmány. Mert magunknak kell tenni érte, és jólesik tisztelni azt, aki százszor bebizonyította az értékeit. Nem utolsó sorban, akit adott pillanatban (lébója, belső hely, stb.) teljes szívvel és vehemenciával elküldtem a bús bánatos, veretes negatív nirvánába és a pokolba kívántam, akit minden idegszálammal a versenyen legyőzni akartam, és adott pillanatban persze iszonyatosan irigyeltem a zsenialitásáért, vagy éppen az  irdatlan mázlijáért. És csodáltam a tudásáért és millió féle kvalitásaiért. Akit százszor kinevettem, és akivel ezerszer együtt szakadtam meg a röhögéstől.

Akikkel mindezt nem kell egyenként mind felidézni. Hiszen tudjuk.

Meglátom Patát, vagy meglátom őket, bármelyiküket, és odebenn vakcina nélkül szanaszét rohannak a kis rohadék RNS-ek az üzenettel a sejtjeimnek, hogy „ez ám az élet!”

 

……………………..

Helyette, folytatásnak, hiszen mégis csak ő az ünnepelt, itt van, írtam én riportot is Patával, hogy ő milyen. Például a következőt úgy tíz éve:

Antal Gábor alias Lópata – a név kötelez

Ezer éve ismerem. Rengeteget zúztunk együtt a vízen, finneztünk és ültünk a fantasztikusan büdös keletnémet zweitakt Barkasban Európát járva. Patával a Balatontól a Garda-tóig végigpolemizálni egy utat semmiség. Ha én általánosítok, ő dobozolgat, kategorizál. Ha én vagdosom elemeire a témát, akkor övé a globális szemszög.

Soha nem volt, és soha nem lesz konvencionális. Ma a világ egyik legjobb hajóépítője. A Finn, amit gyárt a legszebb a piacon, benne a legtöbb egyedi ötlettel, és nekem – persze elfogultan – meggyőződésem, hogy a piacot uraló Devoti márka mögött nem minőségben, sebességben marad el, mindössze azzal, hogy az elmúlt harminc évben volt lehetőségeivel nem tudta, nem tudhatta felvenni a kereskedelmi tempót a tőkeerős ellenféllel. Míg Luca Devoti a kilencvenes évek elején világmenőknek ingyen vagy fillérekért adott hajóval nyomult be az amerikai Vanguard leállása miatt akkoriban megnyílt piaci résbe, addig Pata  a megélhetésért küzdve a mezőny végén küszködő fiataloknak és főleg veteránoknak kellett értékesítse olcsón a hajóit.

Nem indultak egyenlő feltételekkel. Luca – kezdetben egy tőkeerős angollal összefogva – könnyedén mondhatta, hogy lám, az általa gyártatott Finn dingik nyerők, mert a menői, akik addig más hajókban ülve győztek, hozták az eredményeket a Devoti Finnel is.

Eközben Pata Magyarországon – lássuk be, a világ szemében nem a hajóstudás központja – hajóról hajóra vergődve építkezett a semmiből. Ha csúszott egy Finn dingijének a kifizetése, akkor minden összedőlni készült. Örökös rohammunka, tűzoltás, éjszakába nyúló műszakok az életben maradásért. Így nem lehet a marketing professzorainak tetsző módon gazdálkodni és hódítani a piacon.

Ám, évekig sufniműhelyekben, garázsokban küszködve mindent megtanult a hajók lelkéről. Bizonyíték kell?

Íme a hollywoodi stílusú történet:

Egyszer, egy francia finnes vett tőle egy hajót. Mint a filmekben, az orvosa azt mondta, hogy egy éve van hátra. Akkor legalább finnezek egy jót, gondolta a jóember. Mire megjött a dingi, az is kiderült, hogy az orvosa hülye volt, semmi baja. De, legalább finnezett egy jót, és megismerte Patát. Amúgy akkoriban már a Marsailles közeli La Ciotat-ban működő francia H2X hajógyár egyik vezetője és tulajdonosa volt. Az üzemben abbahagyták a nagy vashajók építését és átálltak modern kompozit műanyagra és vákuuminfúziós technológiára. Később, amikor egy komoly feladatra keresett megfelelő embert, eszébe jutott Pata. Hiszen már egy éve használta a remek kis dingit, és a Pata Finn tökéletesen szolgálta őt. Arra gondolhatott, hogy amit ez a pali kicsiben ilyen jól tud, az menni fog nagyban is. Telefonált Patának.

LA Ciotatban a H2X-nél az első feladat egy 34 méteres kompozit testű óceáni kutatóhajó volt. Pata kiment nyolc magyar melóssal és megépítette. Az André Malraux a cég büszkesége lett, vízre bocsátásakor Miterrand volt köztársasági elnök fia keresztelte.

A francia lehetőség fordított a sorsán. Véget ért a lelkes küszködéssel minden 24 órába másfél napnyi munkát tuszkoló, gyakran kényszerű veszteségekbe sodródó, napról-napra kapaszkodó élet. Na, persze nem egycsapásra. Pata nem lett hipp-hopp szelvényvagdosó, kövéren szivarozó tőkés. (Most sem az…) A lassú változtatáshoz ott Franciaországban is betett az élet iszapos fürdőjébe vagy másfél évtizedet. Éppen csak talajt ért a lába, és sok melóval szép lassan kigázolt a mocsárból. Előtte, akkoriban, és azóta is, ha kell és teheti, itthon továbbra is gyártja a Finneket, mind újabb és újabb ötleteket beleépítve, egyre szebbeket és jobbakat alkotva.  Mellette a Földközi-tenger partján részt vett számos tengeri nagyhajó megépítésében, de akadt ott még egyéb érdekes munka is.

Például 2012-13-ban a L’Hydroptere szárnyas trimarán, a világ akkor talán leggyorsabb tengeri vitorlásának csapata tervbe vette a San Francisco – Honolulu táv rekordjának elhódítását. Nos, a hajó teljes felújítását a H2X-nél nem más, mint Pata végezte az embereivel a hajótestek és az árbóc átalakítását és javítását is beleértve.

Jelzem, hogy az itt következő leírt dialógus, egy vele akkoriban, tehát 2013-ban történt beszélgetés zanzásított és diszkréten komolyított változata. Mert ha épp olyana van – úgy kábé bármikor és mindig – hát nincs a világnak annyi papírja és embernek türelme… De, mondjuk ennek illusztrálására leírom szó szerint az első kérdésre adott teljes válaszát. Ígérem, a többi már finomított és rövidített lesz! De, az ő szavai azok is, azt garantálom. Legfeljebb a leírt beszélgetés kicsit, egy fokkal komolyabbnak tűnhet, mint amikor valaki élőben hallja őt. Na, jó, helyenként csak fél fokkal!

• Na, mondja Gábor, szépen szárazon az adatait!

• Antal Gábor, 1954. május 12-én születtem, anyám neve… Kérem én nem láttam az öregasszonyt tisztelt bíróság! Én láttam, hogy jön valaki lefelé, de nem én ütöttem. Én éppen mentem át a Rácfürdő irányába és két alak azt mondta, hogy tudok-e tüzet adni, de nem én voltam. Én már csak azt láttam, hogy az öregasszony fekszik a földön, de nem én voltam tisztelt bíróság…’54-ben ismertem meg Rácz Jenőt… Ezek a mai fiatalok olyan szeleburdiak, István, nem szeretem őket, jönnek, azt szembe köpnek szó nélkül, tudja?
• Mikor kezdtél vitorlázni?
• A Vasasban Siófokon tizenegy éves koromban, és aztán a klubcsere révén kerültünk Almádiba. A Mahart jött Siófokra, mi mentünk oda.
• Mikor történt ez?
• Figyeljen Pista, ebből sajtóper lesz, ha tőlem ilyeneket kérdez. Én be tudok ám vadulni!

• Jó, hagyjuk a történetírást! Mitől lettél te Lópata?

• Toronyi András a „keresztapám”, neki köszönhetem. A Kossuth rádióban hallott hirdetésre, miszerint vitorlázókat keres a Vasas szakosztálya, mentünk el a toborzóra. Én akkoriban folyton kishajó modelleket farigcsáltam, nagyanyám elvitt, azt hitte erről van szó. Ott jöttünk rá, hogy ez igazi hajózás. Egész télen elméleti oktatás folyt, és tetszett a dolog. Az első tavaszi leutazás egyben a kitárolás is volt a klubban. Összeraktuk a szobákat és az ágyakra, matracokra lepedő helyett ponyvák és öreg vitorlák kerültek. Mi srácok még csak kóstolgattuk egymást. Az emeletes ágyakon hatalmas vitorlák, például a Nemere régi grósza és effélék voltak kiterítve, és a végén lelógtak a földig. Én, mint alsóágyas akartam valamit mondani, hogy mi a ló…nak lóg itt ez a függöny. De hadartam, és azt mondtam, hogy minek lóg itt ez a lófüggöny. Erre az összes hiéna hülyegyerek elkezdett gunyolódni, hogy „Lófüggöny, Lófüggöny”. Csúfoltak, persze ugrottam rá, verekedés, satöbbi. Két vagy három hónapig Lófüggönyként éltem napjaimat, mikor Toronyi Andris, aki nálunk pár évvel idősebb és már tapasztalt versenyző volt, elmagyarázta, hogy ilyen hülye név nincs. A May Károly indiánkönyvek nyomán úgy gondolta, hogy ő tudja mi a frankó. Vagy Fekete Pata vagy Lópata. Azon aztán a sok kis hülye még jobban röhögött. Ő ragasztotta rám, beletörődtem. Terjesztettem erről később más félrevezető teóriát is, de ez a név igazi eredete.
• 

  A névadás „hivatalos” – utólagos, 2013-ban készült – igazolása Toronyi Andrástól

   

• Egy ilyen név megkülönböztet!
• Sokat gondolkodtam rajta, hogy megátkoznak vagy megáldanak egy ilyen névvel, de attól kezdve már nem lehetsz olyan, mint a többiek. Neked van csúfneved, nekik meg nincs! Akkor átoknak hittem, de valahol kiemel és megvéd. Rengeteg szűkítés volt a klubban. Voltunk vagy ötvenen. Aztán húszan, aztán már csak tízen. Ez a név engem megvédett. Mindenki tudta, hogy van egy ilyen gyerek, a Lópata, és ez ott volt az edzők agyában. Ha csak egy szürke vagy a többiek között, hamar kiselejteznek.
• De a neveden kívül akadtak balhék is, igaz?
• Ha bárányként fekete is vagy, tudják, hogy van a nyájban egy fekete, és azt valahogy megtartják. Meg bohóckényszert hoz a név. Sokat gondolkoztam ezen. Az ember rangsorképző állat. Ha egy falka kölyök között vagy, ott mindenki vezér szeretne lenni. Boka mindenki lenne, de Geréb senki, márpedig ez nem megy. A bohóc viszont egy igazi bújtatott vezérszerep. Nem direkt eszközökkel, de a humorral, hülyéskedéssel valójában mégis alakítod a közösséget, a véleményeket. Valahogy így lettem én a mókás, hülye Pata.

• Járt ez némi devianciával is, amit viszont edzők, sportvezetők gyakran nem toleráltak

• Mindig arra vágytam, és a gyerekeimnek próbáltam is magyarázni, hogy ne legyél kis csendes stréber. Úgy tedd le a teljesítményt az asztalra – mert az fontos, a teljesítmény -, hogy legyen benne bohémság! Ne légy pedálgép! Ha csinálsz száz fekvőtámaszt, azt ne az edző előtt csináld, hanem amikor nem látják! Ne akarj megfelelni! Őrizd meg a nem tudom midet, az egódat talán! Kifelé légy laza, de belül kőkemény! Én valószínűleg ezt rosszul csináltam. Wichmann Tamást láttam ilyennek. Később ismertem meg és nem hasonlítanám magamat hozzá. Ő egy nagyon bohém, nagyon mosolygós egyéniség, de közben kőkemény sportember és világbajnok volt. Sajnos én nem mindig tudtam mértéket, túllőttem a célon, és egy edzőtől nem elvárható, hogy mindent eltűrjön.
• Pláne akkoriban! A nagy büdös szocializmusban. Ott egy fiatal, ha nem viselkedett „normálisan”, azt elnyírták.
• Ha nekem akkor normálisan elmagyarázza valaki, hogy másként csináljam, mert a céljaim elérését akadályozom, talán észbe kapok néha és nem így alakul a sportpályafutásom.
• A hajóépítést te nem azért kezdted el, mert technikai hátrányban voltunk? Mi az importált hajóinkat, árbócainkat, vitorláinkat nem sokból választottuk, hanem mindig egy köztes kereskedőtől hozta egy központi külker vállalat, aztán kaptuk, amit kaptunk.
• Akkor kérdem én, hol vannak azok a palik ma, akik mi voltunk egykor? Vagy korábban előttünk még inkább Fináczy György vagy Tuss Miklós. Akik azon törnék magukat, hogy miként legyen a hajójuk jobb, mint az ellenfeleké. Nem akarok álszerénykedni, de le merem fogadni, hogy az én hajóm és az én árbócom a legjobb a világon. Itt kéne lenni körülöttem egy-két palinak, akik azt kérnék tőlem, hogy építsem a hajójukat itt keményebbre, ott rugalmasabbra. Aki kihasználná ezt a lehetőséget. Gondold el, ha a mi időnkben a Needlespaar itt gyártotta volna az árbócait Magyarországon és nem Angliában, vagy lett volna nálunk egy Vanguard műhely! Így is elmentünk és megpróbáltuk kihozni a maximumot a lehetőségeinkből. Óriási energiákat mozgattunk meg ezért. Te is építtettél hajókat Füke Sanyival, megpróbáltad elérni technikailag azt a pluszt, ami az élmezőnynek megvolt hozzánk képest. Megszereztük a kelet-németektől az árbócgörbületeiket és mentünk a Köfémbe hengerelni a miénket, hogy jobbá alakítsuk. Én egy hatalmas személyes szervíz lehetőséget jelentek bárkinek, aki tesztelni, fejleszteni akarna a saját érdekében. De ezt nem használja ki senki igazán. Se magyar, se külföldi. Nem értem miért.
• Hogy indult a hajóépítés neked?
• Csak ezért kezdtem Finnt építeni, hogy nekem egy jobb hajóm legyen. Fa Nándi volt rám, de szerintem mindenkire nagy hatással. Ahogy ő, még az első földkerülő útja előtt ott az agárdi telepen, a Köfém klubház mellett egy konténerszobában élt és építette a hajóját. Nagyon irigyeltem. Nem tudom, hogy miért blokkolta az agyamat ez a vitorlázás és a Finn dingi…

• Lólábúr koncentráljon! Térjünk már vissza a kérdésre! Szóval, az első hajó?

• Volt itthon egy építőszerszám, amit még Tapsi (Kálóczy Antal) készített, azt kértem kölcsön. Nehéz volt belőle szabályos hajót építeni, de megküzdöttem vele. Egy haverom hozott hozzá a belsejét kifesteni rezisztán festéket. Adott edzőt is, de mint kiderült, az aceton volt. Így soha ki nem kötő piros festékkel volt kikenve a belseje… Versenyeztem is vele, itthon második lettem a Nemzetközi Héten, aztán a svájci bajnokságot csaknem megnyertem. Az utolsó futamon óvnom kellett volna, de nem volt pénzem az óvási díjra, így második lettem ott is. A hajót megvette egy svájci, aki abból élt, hogy egy bajor várat birtokolt a családja révén, és minden reggel felvette a páncélt. Abban csörömpölt, a turisták meg jöttek-mentek és fizettek. Hozzá került a soha meg nem kötő piros belsejű hajó.
• Aztán csináltál egy saját szerszámot, saját építősablont.
• Az is abszolút illegális ügylet volt. Vadnai Péternek volt egy amerikai Vanguardja, amit elhozott, mielőtt eladta volna a Köfém klubnak, és arról vettem le egy szerszámot. Abból készültek az első Pata-hajók 1989 telén. Az egyiket Luca Devoti vette meg tavasszal. Aztán hajóépítő lett, tőkével, és a Finnjeivel letarolta a piacot, ahonnan éppen eltűnt az amerikai Vanguard.
• Azért nem vagy te egy teljesen autodidakta hajóépítő. Valamennyit tanultál is erről.
• 1989-ben volt olyan szerencsém., hogy Paulovits Dinivel néhány napig dolgozhattam, tanulhattam Svájcban. A Steimayer műhelyben akkoriban világszínvonalú Star épült. Ott láttunk vákuumtechnikát, komoly epoxi rutint. Ott használtam először igazán minőségi anyagokat. De főleg hozzáállást lehetett tanulni, a pontos, precíz munka igényét.
• Versenyzőnek is mindig tehetséges voltál. Csak a technikai hátrány miatt nem lettél igazán, az általad elvárt, vágyott mértékben sikeres?
• A versenyzés, például a cirkálószakaszon folytatott taktika egy folyamatos kockázatelemzés. Van a pályának olyan része, ahol már az elérhető nyereség bőven nem áll arányban a kockázattal. Szokták is ezt ábrázolni oktatókönyvekben, hogy hol az a harmad, ahol, ha bármerre fordul is a szél, te még részese vagy a versenynek. Ezt a zónát elhagyva már csak egy szélfordulóra bazírozol, amolyan fej vagy írás módon. He bejön az elképzelés onnan még akkor sem biztos, hogy nyerő leszel, de legalább abban a csoportban leszel, akik megelőzik a másik oldalt választókat. Én sokat edzettem, hajtottam, de tartósan nem jutottam a nemzetközi élmezőnybe. Sokszor mentem túl azon a bizonyos harmadon. De ha egy-egy futamban sikerült Warnemündében elkapnom egy Schümannt vagy valamilyen nagy mágust, az mindenért kárpótolt. Az azt jelenti, ha egyszer meg tudtam verni, akkor meg tudnám többször is. Csak most ugye nem érek rá…

• Túl erős benned a versenyző lélek? A vágy a győzelemre?

• Már látom tisztán, hogy akit a mozdony füstje egyszer megcsap… A mi esetünkben ez úgy fest, hogy ha csak egyszer nyersz egy futamot, egyszer győzöl a sportban, az egy olyan érzés, amit többé nem tudsz elfelejteni. Egy drog, ami kihat a magánéletedere. Abban a percben eldől a sorsod és már nem tudsz tovább átlagosan élni. Amikor először megéled, hogy elkapod azt a szélcsíkot, ami elemel a többiektől, és nyersz. Az egy olyan semmihez nem hasonlítható állapota az embernek, amibe mindig visszavágyol. Aki ezt soha nem éli meg, az sokkal simábban lesz egyszerű ember, és ezt abszolút nem pejoratív értem. Könnyebben lesz fogaskerék, amit mindig olajoznak, hol dícsérettel, hol fizetéssel, és boldog. Viszont, aki egyszer nyert, már mindig nyerni akar. Sokat gondolkodtam azon, hogy ha ezt a gyerekeimnek átadom, jót teszek-e velük, vagy inkább hagyjam őket nyugodt életet élni. Ez egy drog, amiért edzel, küzdesz, és képtelen döntéseket hozol.
• De ha bármilyen más szakma hivatásoddá válik, érdekel és céljaid lesznek, akkor ott próbálsz kvázi futamot nyerni nem? Legfeljebb a sportban egzaktabb, megfoghatóbb a siker.
• Igen, millióféle megszállott van, az viszont tény, hogy a sportban a sikerélmény egyértelműbb.
• Ahogy a kudarc is! Egy futamon belül is kapod a kijózanító pofonokat sorra, és meg kell tanulnod azzal élni, és a pillanatnyi célokat az ott adódott lehetőséghez igazítani.
• Amikor egy sufniban vagy garázsban egyedül, esetleg egy-két emberrel vergődve dolgoztam, sokat gondolkoztam rajta, hogy miért lettem én ilyen, hogy kerültem ide. Mert se az anyagi, se az erkölcsi siker nem dőlt a fejemre, a családomat alig bírtam eltartani.
• És tegyük hozzá, eközben a piaci ellenfél biztos anyagi háttérrel és erős marketinggel szárnyalt és uralma alá vonta a finnes piacot!
• Én akkor arra gondoltam, hogy azért nem mentem el a hagyományos irányba, azért nem álltam be a hétköznapi hierarchiába, mert nem mertem vállalni. Vagy nem értettem a mozgatórugóit. Ha beülök egy irodába és türelmesen várom az apró lépéseket, ami előrefelé visz, akkor hogy leszek ott győztes? Hol a futamgyőzelem érzése? Attól leszek győztes, hogy az év végi bálon jól táncolok a főnök feleségével vagy lányával? Azt hiszem nem értettem, hogy az a világ hogyan működik. Úgy érzem azért lettem az, ami, mert talán gyáva voltam. Egyszerűbb volt álmokat kergetni, mint elfogadni valami mást.
• Tehát maradtál továbbra, az életben is Lópata. Kötelez a név? Nem hagyja a beilleszkedést, a beállást a sorba?
• Haragszom az ilyen-olyan másságukra büszke emberekre. Nem a másságukra, hanem az arra való büszkeségükre. Mert a másság, az nem okvetlenül érdem, hanem lehet valamiféle defekt is. Olykor haragszom magamra, hogy ilyen útra mentem.

• Milyen iskolát végeztél? Mi a tanult szakmád?

• Gépgyártó üzemmérnöknek végeztem forgácsoló szakon a Bánki Donát műszaki főiskolán, de egy elektronikai műszerész iskolát is kijártam, meg egy gyorstalpaló vendéglátó, szálloda szakot is, illetve vitorlás edzőit is elvégeztem. Közben egy affér miatt kirúgtak az iskolából, és Korcsog Bandi bácsi segítségével járhattam újra, de tanár már nem lehettem. Forgácsoló szakra még beengedtek… Szóval ott volt a lehetőségem, hogy beálljak a polgári világba, legyen egy tisztességes szakmám, munkám, beosztásom. De hol lesz ott a futamgyőzelem? Az emberek egymás közti viszonya gyakran nem korrekt. Elmenekültem ettől. A vállakozói lét a versenyszférában zajlik.  De ha még sporthoz, versenyzéshez való dolgot is gyártasz, akkor végképp csak a győztes termék lehet sikeres.  Ezt nem is fogtam fel annak idején. Nem lett volna szabad ilyen szélsőségbe belemennem. De azt gondoltam, hogy majd egyre jobb lesz a hajóm. Elkezd nyerni, és a világ finnesei eltartanak majd. A minőségben eljutottam ide, de rá kellett jönnöm, hogy ez nem elég. El kell tudni mondani, a versenyzők el is kell higyjék, hogy az enyém a jó. A kommunikáció többet nyom a latban, mint a termék, a teljesítmény maga. Ez nem tör le, nem bánt, csak kicsit későn ismertem fel.

• Vagyis a teljesítmény, a minőség önmagában nem adja el magát?

• Abszolút nem. De a magánéletben sem, a családban sem. Hiába szeretsz egy gyereket, egy asszonyt, szakadhatsz meg értük, ha ezt nem tudod elmondani, nem fog működni a család. Sőt, mi több: egy rossz teljesítmény jó kommunikációval eladható. Balczó András mondott egykor a filmjében valami olyasmit, hogy a sport a sérült emberek gyüjtőhelye, akik menekülnek a való élet igazságtalanságai elől, és oda mennek, ahol a fair play még mindig nagy szerepet játszik. A sportba. Ott még mindíg sokkal tisztábbak a szabályok, mint az életben.
• A hajóiddal akadtak, és most is vannak szép sikerek, amelyek bizonyítják a minőségét.
• Az egy óriási pech volt, hogy 1994-ben Hans Spitzauer nem nyerte meg a világbajnokságot a hajómmal. Vezetett az utolsó futamon, világbajnoki helyen vitorlázott már közel a célhoz, amikor egy idétlen kötélszakadás miatt elvesztette a helyét, és csak ötödik lett. André Budzien a német forgalmazóm nyert három Masters világbajnokságot. Az árbócommal háromszor volt Európa-bajnok a horvát Gaspic… Vannak azért eredmények, csak gyenge volt a kommunikáció.
• Vitorlás versenyhez hasonlítva az életedet: a cirkálószakaszon sokszor a kockázatos területre tévedtél, de aztán a francia lehetőséggel kaptál egy szélfordulót, frissülést, és ügethetsz keresztbe, be a mezőnybe, talán az elejébe is eljuthatsz?
• A csökönyösség káros emberi tulajdonság, de talán ha konzekvensen konok vagy, akkor egyszer véletlenül egy jó dolog mellett lehetsz csökönyös, és az kihúz a sok rosszból, amibe addig bemásztál.

• Minusz szor minusz az plusz?

• Igen, talán megszánt az Isten, hogy te hülye, eddig csüngtél ezen az önfenntartó finn dingis léteden, akkor most adok neked egy kis jót, és elültetem ennek a franciának a fejében, hogy téged hívjon fel.
• Ha nem menekülsz el annak idején a polgári rendes sorba beállás elől, ha nem küzdöd végig az évtizedeket, akkor nem mertél volna bevállalni egy ilyen feladatot sem! És millió mindent megtanultál, mert állandóan abban éltél, hogy miként csinálj jobb, szebb, gyorsabb, erősebb, megbízhatóbb Finnt. Ezért gondolom, ha megvan neked a hajó lényege, érted a lelkét, akkor végülis mindegy, hogy a hajó 4,5 méteres vagy 45?
• Valószínűleg annyi problémát kezeltem a magányos önfejűsködésem közben, annyi problémát kellett megoldanom és azokról döntés hoznom, hogy az természetessé vált. Ott a francia hajógyárban azt látom, hogy feleannyi emberrel kétszer olyan gyorsan tudunk haladni, mint a helyiek, mert valahogy nem találkozom számomra meglepő helyzetekkel, megoldhatatlannak tűnő kérdésekkel. Ha gond van, nem megyünk oda hozzájuk sírni. Ha gond van, megoldjuk! Ha rosszul döntesz, apróságokon is elakadhat a munka. De, ezt muszáj vállalni! Talán megtanultam dönteni, lényegtelen dolgokon gyorsan túljutni, cselekedni. Úgy látszik, ami kicsiben működik, az nagyban is megy.
• Ez a hülye Finn tényleg érdekes dolog, hogy így rabul ejt..

Ruji

Galéria 1 – Néhány Pata menő

Galéria 2 – Pata Finn részletek