ILCA EB 2026 – Érdi Mári újra Európa-bajnok!

Két újabb futamgyőzelemmel tette biztossá az aranyérmét

Érdi Mári az utolsó napi futamokon két újabb első hellyel (és egy új kiesővel) tette biztossá azt, hogy újra Európa-bajnok lehessen. Bár az utolsó napot a lehető legszűkebb előnnyel kezdte a vetélytársaival szemben Mári – ahogy azt már megszokhattuk – ismét szinte tökéletes versenyzést mutatott be a verseny zárónapján. Így az amerikai Charlotte Rose és a berit Matilda Nicholls előtt ismét európa-bajnok lett. Mindezt egy világbajnoki szintű kontinensviadalon érte el, hiszen a résztvevő 120 versenyző között 11 tengerentúli nemzet legjobbjai is részt vettek.

Különösen értékes ez a győzelem annak fényében, amin Mári az előző EB_győzelme óta megélt. A Párizsi Olimpián az abszolút esélyesek között tartották számon, ám egy sérülés megakadályozta abban, hogy alegjobbját teljesítse. Azon az őszön át kellett esnie egy porckorong műtéten, és fizikailag – és persze lelkileg is – a padlóról kellett felállnia.

Remélhettük, hogy ez sikerülni fog, hiszen Mári versenyzői karrierje során sokszor bebizonyította, hogy elképesztő lelkiereje van.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.