A Balatoni Hajózási Zrt. egy tradicionális hajózási vállalat, amely immár 170 éve szállítja a vendégeket a Balaton vizén különféle hajótípusaival, és kompjaival.
2017-ben két nappal a 2016-os köszöntés előtt július 24-én elérte a BAHART a félmilliós utasszámot, így idén is rekordszámú utasra számítanak év végéig.
A munkák a siófoki telephelyen javában zajlanak. A tervek szerint, július első hetében már a másik három komp mellett a Kossuth fedélzetén is utazhatunk.
6.40 órakor indul az első komp Szántódrévből 21.20-ig, míg Tihanyból 7.00 és este 21.40 között szintén 40 percenként indulnak a hajók a déli part irányába.
A BAHART Regatta valamennyi futama (5 helyszínen 10 futam) egyben YS Trophy futam is, így az MVSZ által és jóvoltából kerülnek díjazásra a YS Trophy győztesek.
A badacsonyi kikötő felújítása nem várhatott tovább, a víz alatti részek alámosásait sürgősen pótolni kell. A Bahart saját erőből finanszírozza még idén.