Érsek Árpád szlovák közlekedési miniszter elmondta: Pozsony a dunai hajózást helyezi előtérbe, a kormány már 500 millió eurónyi támogatást kapott a szükséges beruházásokra.
Rendkívül komoly a helyzet a Duna horvát-magyar-szerb közös érdekeltségű szakaszán, illetve Belgrád fölött, ahol a magyar jégtörők sokszor méterről méterre haladva törik a jeget.
A Jégtörő VII. és a Széchenyi a Vukovár alatti Duna szakaszon folytatja a Belgrádot veszélyeztető jégtorlasz bontását, a cél pedig az, hogy biztosítsák a szakasz átjárhatóságát.
Az újabb helyszíni szemle, valamint a víz alatti kutatás első eredményei alapján a szakértők megállapították, hogy a hajótestet külső sérülés nem érte.
Óriási károkat okoztak a Dunán úszó jégtáblák Szerbiában, a jég megrongálta a kikötött hajókat és az úszó kávézókat, ezért Magyarország négy jégtörő hajója a térségben dolgozik.
A hajón elegendő élelmiszer, ivóvíz és üzemanyag van, a személyzetet egyelőre nem fenyegeti veszély. Helyenként két méternél is nagyobb a jégvastagság.
A Pakshoz közeli Gerjenben a természet okozta kár legalább 20 millió forint. A baleset oka a fagy, valószínűleg léket kapott, mert megroppantotta a jég.
Megújulnak a hajóútkitűzés eszközei, korszerű kitűző hajókat és intelligens bójákat lehet vásárolni és telepíteni, fejlesztik a Folyami Információs Szolgáltatások már működő rendszerét.