A magyar származású szólóvitorlázó július 1-én indult útnak versenyző társaival Les Sables d’Olonne városából, és mintegy 30.000 mérföldnyi kihívás elé néz.
2018. július 1-én Les Sables d’Olonne-ban 17 versenyző áll majd rajthoz egy olyan szóló földkerülésre, amelyen csak 1988 előtt tervezett 32-36 lábas hajókkal lehet részt venni.
A Golden Globe Race-en a lényeg a feladat közös teljesítése hagyományos hajós eszközökkel, tisztelgés a természet, a hajózás és az alázatos emberi akarat előtt.
Az amerikai hajós ma délután 12 óra 50 perckor haladt át a célvonalon, így 107 nap 48 perc 18 másodperc alatt teljesítette a távot, 27480 mérföldet hajózva.
Hatalmas élmény volt látni és fotózni, hogy több hónap egyedül léte után Fa Nándit vagy 20-30 motorcsónak fotósókkal, rokonokkal, bárátokkal tele, mentek elé és kisérték be a célba.
Burton 87 nap 21 óra 45 perc 49 másodperc alatt teljesítette a viadalt, melyet honfitársa, Armel Le Cléach rekordidővel, 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperccel nyert meg.