Kiállítás
2017. november 01 – 06.
Fort Lauderdale Boat Show 2017
A hagyományos verseny a BYC örökös tagja, a kétszeres olimpikon Tolnay Kálmán László előtt tiszteleg, aki 1965-ben a Balaton Kékszalagját is elnyerte.
A túraverseny május 06-án, szombaton rajtol: az útvonalat – a szokásos Balatonfüred előtti rajtot követően Paloznak, Siófok, Balatonfüred és Tihany érintésével ismét Balatonfüredet célba véve – kell teljesíteni.
A Tolnay Emlékverseny idén is a nagyhajós osztály versenyzőinek, valamint egyesületi tagsággal és MVSZ versenyengedéllyel nem rendelkező szabadidő-vitorlázóinak nyújt remek lehetőséget arra, hogy a téli pihenő után egy egynapos túraverseny keretein belül készüljenek többek között a május 13-i Évadnyitó Vitorlásversenyre.
A Tolnay Kálmán László Emlékverseny vezetése idén is a túraversenyek szervezésében és rendezésében Magyarországon kiemelkedően sok tapasztalattal rendelkező Igali Csilla kezében lesz, aki a BYC nagyhajós versenyeinek hosszú évek óta kiváló gazdája. Az esemény óvási bizottságának elnöke Böröcz Bence, a BYC tapasztalt nemzetközi versenybírója.
A regattára a versenynapot megelőző napon este és másnap reggel a helyszínen, a BYC első emeleti versenyirodájában, a versenykiírásban megjelölt időtartamokban lehetséges nevezni. Kedvezményes nevezési díjat ajánlunk az eseményekre 2017. május 04-ig előzetesen nevezők számára, amely a Tolnay Kálmán László Emlékverseny résztvevői számára a versenykiírás mellékleteként letölthető nevezési lap kitöltésével, és a byc@byc.hu e-mail címre megküldésével érhető el.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.