Vízre tették az új balatoni kompot, hamarosan utazhatunk rajta Tihany és Szántód között

Az új kompok / hajók információink szerint még 2022-ben megérkeznek a Balatonra. Összesen 2 db 45 méteres új komp és 2db 35 méteres katamarán hajót vásárol a Balatoni Hajózási Zrt. 5,7 milliárd forint értékben.

A komáromi SAM Shipbuilding and Machinery a.s vállalat nyerte el a Balatoni Hajózási Zrt. 2020 novemberében indított 15,9 millió euró értékű nyílt európai uniós közbeszerzési pályázatát.

Az 1898-ban alapított komáromi hajógyár fél évszázadon át volt a keleti blokk egyik legjelentősebb hajóépítő és javító helye. A statisztikai kimutatások alapján mintegy 1800 hajót gyártottak itt az idők folyamán.

A kormány támogatásának köszönhetően, a BAHART jelenlegi flottájának megújítása elkezdődött. A beruházás a hajózási társaság 2030-ig tervezett teljes modernizációs folyamatának első üteme. Az új járművek a legkorszerűbb műszaki és utaskiszolgálási eszközökkel rendelkeznek majd, kiemelt cél, hogy európai színvonalú szolgáltatást biztosítsanak az utasoknak.

A komáromi hajógyár feladata lesz a hajók leszállítása a Sió folyón keresztül, ami komoly logisztikai és koordinációs feladatot jelent majd. A kész hajók átadására a Balatonon kerül majd sor. A kompok Szántódrév és Tihanyrév közlekednek majd.

Pár napja vízre tették az első újépítésű balatoni kompot, így 2022. március 13-án elutaztunk Komárnóba és lefotóztuk a hajót, íme:

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!