Külföld
A világ legrégebbi palackpostája, fotó © Kym Illman
Az üveg és a belé rejtett üzenet egy több évtizedig tartó tudományos kísérlet része volt.
„Sétáltunk a dűnék között, s láttam, hogy valami kiáll a homokból. Az üvegben lévő papír nedves volt, amikor hazaértünk, megszárítottuk, s akkor láttuk meg a halovány német nyelvű szöveget” – mesélte a lelet megtalálója, Tonya Illman. Az üveget és a papírlapot megvizsgálták a szakértők, s megállapították, a palackpostát 1886. június 12-én a Paula nevű német hajóról dobták a vízbe, s az volt a cél, hogy megvizsgálják a tengeri áramlások irányát és erejét.
A 320 tonnás bárka a walesi Cardiffból indult el, hogy az Afrika déli csücskénél lévő Jóreménység fokát megkerülve, kikössön Indonéziában, majd visszafelé is megtegye ugyanezt az utat.
Az úton több ezer palackot dobtak a tengerbe, hogy az áramlásokat tanulmányozva, megtalálják az ideális hajózási útvonalakat.

A világ legrégebbi palackpostája, fotó © Kym Illman
A szakértők szerint a Ausztrália közelében vízbe dobott üveg egy éven belül partot ért, s azóta észrevétlenül rejtőzött a homokban. A Pauláról bedobott palackposta most a legrégibb megtalált ilyen üzenet, az eddigi csúcstartó egy 112 évvel ezelőtt útnak indított palackposta volt. Azt a levelet egy brit kutató írta, s egy német nő találta meg 2016-ban.

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.