Külföld
Mint Musztafa Kaska, az orosz polgári atomflottát üzemeltető társaság, a Roszatomflot első igazgatóhelyettese és egyben főmérnöke elmondta, a szerződés értelmében a jövő év folyamán kiszerelik belőle a reaktoregységet.
Ezután tender keretében fémhulladékként készülnek értékesíteni a 148 méter hosszú, 30 méter széles, összesen mintegy húszezer tonnát nyomó hajótestet.
Ebből 100-150 millió rubel (mintegy 430-650 millió forint) bevételre számítanak – mondta Kaska, aki arról is beszámolt, hogy jelentősen módosították a bontás menetét, és ezzel csaknem 700 millióval csökkentették az eredetileg 1,7 milliárd rubelre tervezett a költségeket.
A Szibir példáján a Roszatom állami nukleáris konszernez tartozó Roszatomflot azt akarja bizonyítani, hogy az atomjégtörők megsemmisítése nem feltétlenül jár hatalmas kiadásokkal, az ilyen hajók tevékenységének 3-5 havi bevételéből megvalósíthatóak a munkálatok, amelyek időtartama sem különösebben hosszú. A tapasztalatok azért fontosak, mert 2020 utánra két újabb, jelenleg szárazdokkban álló nukleáris jégtörő, az 1975-ben üzembe helyezett Arktika és a tíz ével fiatalabb Rosszija bontását tervezik.

Az atomjégtörők második nemzedékéhez tartozó Szibirt 1978 decemberében helyezték üzembe, és 1992-ben tért vissza az utolsó tengeri küldetéséről. 1993-ban konzerválták, három évvel később pedig eltávolították a nukleáris fűtőanyagot a reaktoregységéből. Aztán 2014-ben a Roszatom úgy határozott, hogy nem számolnak többet ezzel a hajóval. Az orosz civil atomflotta azonban nem marad Szibir nélkül: ezt a nevet kapta az új, szupererős, 22220 modellszámmal is ismert, LK-60 típusú atomjégtörők első szériapéldánya, amelynek építését tavaly májusban kezdték meg a szentpétervári Balti Üzem hajógyárban.
Forrás: Atomenergiainfo
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.