Külföld
A hordozó kulcsfontosságú szereplője volt több fontos eseménynek, így az 1962-es kubai rakétaválságnak, de a részt vett az iraki és az afganisztáni missziókban is.
Az elmúlt években már a newport-i hajóépítő üzem dokkjában horgonyzott az USS Enterprise (CVN-65) – régebben itt töltötték fel bevetések előtt, most itt szerelték ki a még hasznosítható berendezéseket és ürítették ki a reaktorát.
A „Big E” szolgálatból történő kivonása még 2012-ben megtörtént, akkor 12 000 fő vett részt az eseményen a norfolki Haditengerészeti Állomáson. A „Big E” akkor teljesítette 25. bevetését.
A kivonási ceremónia régi hagyomány a Haditengerészetnél, a szolgálatból kivont hajók ünnepélyes keretek között fejezik be pályafutásukat és vonják be végleg zászlójukat.
Az USS Enterprise 1961-ben állt szolgálatba és több történelmi esemény is fűződik a nevéhez – a 2001. szeptember 11-e utáni legelső afganisztáni légicsapások az anyahajó fedélzetéről indultak.
A Haditengerészet történetében a „Big E” volt a nyolcadik hajó, mely az Enterprise nevet viselte, az első még a Függetlenségi Háborúban kapta ezt a nevet. A hagyomány nem szakad meg, a Gerald R. Ford-osztály egyik hordozója fogja továbbvinni az Enterprise nevet.
A hajón szolgáló utolsó tengerészek a hajó különböző részeiből összeállítottak egy időkapszulát, melyet majd az új Enterprise kapitánya fog felnyitni.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.