Külföld
Ma, a tervezett út vége után három nappal fogalmuk sincs róla, de azért jól érzik magukat.
Az óceánjáró, nagyjából négyezer vendéggel egyhetes karibi kirándulásra indult. Belize, Honduras, Mexikó érintése után, 9-én, szombaton kellett volna visszatérnie Miami-be, de az utasokkal már 5-én, kedden közölték, hogy a két tervezett mexikói kikötőt a hajó kihagyja.
Az óceánjáró két nappal korábban indult vissza Floridába, hogy még az Irma hurrikán előtt odaérjen, így miami utasoknak legyen még idejük hazaérni, és megtenni a lehetséges óvintézkedéseket. A többieknek szintén felajánlották, hogy partra szállhatnak, és megpróbálhatnak hazajutni, csakhogy ez nem túl egyszerű feladat egy evakuálás alatt álló városban.
Ebben az esetben azonban vállalniuk kellett egy utazást, amiről nem tudhatták, hogy merre tart, és azt sem, hogy meddig.
Minden az Irma szeszélyein múlik, hiszen a kapitány egyetlen célja az volt, hogy elkerülje a hurrikánt. A többség mégis úgy döntött, hogy ez utóbbi lehetőséget választják.
A hajót üzemeltető Norwegian Cruise Line mindent megtesz azért, hogy az utasai jól szórakozzanak: többek között korlátlan étel és italfogyasztást ajánlottak fel nekik, ideértve a szeszes italokat is. Az óceánjárón egyébként is nehéz unatkozni: mozi, kül- és beltéri medencék, élményfürdő, edzőtermek, könyvtár, sportpályák, játéktermek, valamint számtalan bár és étterem van a fedélzetén.

Aquapark a hajón
Azt még kedden délután sem lehet tudni, hogy luxushajó mikor térhet vissza Miami-be, mert a hurrikán ugyan elvonult, a kikötőt azonban megrongálta, és időbe kerül, mire újra alkalmassá teszik az óriáshajók fogadására. Az utolsó információ szerint, a Norwegian Escape helyi idő szerint, hétfőn este elhagyta a mexikói Cancun kikötőjét.
A Norwegian Cruise Line más óceánjárói közben a Karib-szigeteken bajba jutottakon segítenek. A Norwegian Sky a Virgin-szigetekre vitt ellátmányt, és a fedélzetére vett kétezer turistát, akik a hurrikán által letarolt St. Thomas szigetén rekedtek. Őket olyan kikötőkbe szállítják, ahonnan haza tudnak majd utazni.
Egy másik cég, a Royal Caribbean szintén kiveszi a részét a segélymunkából: az egyik hajójuk részt vett Florida evakuálásban, két másik pedig St. Thomas és St. Maarten szigetekre ment, hogy ellátmányt vigyenek a károsultaknak, illetve felvegyék azokat, akik ott ragadtak.
(via Daily Mail, 24.hu)
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.