Motorosok süllyedtek el a politikai parádén

Az igazán hatékony politikai gyűlés nagy vizet kavar…

Vasárnap szép időben, fesztiváli hangulatban kezdődött az a vízi felvonulás az Egyesült Államokban a texasi Austin közelében a St.Croix folyón, amellyel hívei az elnökválasztási kampányban – és az egyéb amerikai események kapcsán – Donald Trump elnököt kívánták támogatni.

Több száz kisebb-nagyobb motoros hajó, csónak, jet-ski, mindenféle vízi jármű vonult fel a Lake Travis Trump Boat Parade-en. A Facebookon szervezett felvonuláshoz arra bíztatták a résztvevőket, hogy hajóikat patrióta színekkel dekorálják, és annyi Trump zászlót is viseljenek, amennyit csak képesek elvinni. „Mutassuk meg, hogy mit akarunk!”

A hajók kezdetben békésen egyenletes tempóban vonultak, és még nem történt semmi, ám egyesek gyorsítva nagyobb tempóba hajszolták a tömeget, néhányan pedig visszafordulva az ellenkező irányba hajóztak. A sokféle méretű motoros által felkorbácsolt vízen a minden irányból érkező és egymásnak csapódva felmérhetetlenül lüktető és magasba csapó hullámokon sorra merültek meg a kisebb hajók.

Nem sokkal a felvonulás megkezdése után megindult a segélyhívások áradata. Csak a Travis megyei seriff hivatalába 15 vészjelzés érkezett süllyedő hajókról, de hívták a tűzoltókat, vízimentőket is. Az emberek a vízbe ugrálva hagyták el járműveiket.

Szerencsére senki nem sérült meg. Pontosan nem lehet tudni hány embert kellett kihúzni a vízből, hiszen a hivatalos mentőegységeken, vízimentőkön, tűzoltókon kívül több résztvevő is beszállt a mentésbe. A legtöbb megmerült hajót sikerült még elsüllyedésük előtt a kikötőbe vontatni. Viszont öt motoros elmerült a hullámok között. Hármat sikerült rövid időn belül kiemelni, de kettő még a meder fenekén tüntetett tovább.

Meglátjuk, hogy vajon tanultak-e az esetből, mert újabb hasonló vízi felvonulásokra kerül még sor Washington DC, San Diego, Erie, Penn és Gainsville vizein, Massechusetts államban a South Shore-nál, a Wisconsin állambeli Prescottban, valamint a Eufaula-tavon Oklahomában.

Nem történt szabálytalanság

Ezt állapította meg a seriff hivatala, és ez nem is vitataható. Hiszen az emberi hülyeségben az a szép, hogy a szabályok betartásával is képes letarolni bármit.

Az egyik megmerült, de el nem süllyedt hajón a közelgő elnökválasztásra utalva lobogón hirdették a jelszót: „Ismét fakasszuk könnyekre a liberálisokat!” A dolog máris sikerült, igaz a röhögéstől sírnak. De legalább sírnak, ugye?

Nem politikai merülés

De kérek minden olvasót, különösen a Trump-elleneseket, ne gondolják, hogy a hajók süllyedésének politikai üzenete lenne. Felesleges kárörvendeni! Tömegesen hajóba szállva jó eséllyel a demokraták is összehoznak egy hasonló helyzetet…
A motorosokat ugyanis nem a zászlóik süllyesztették el, hanem csakis a pártsemleges, mindent elsöprően dicső emberi hülyeség!

Ruji

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.