Mozog a Niagara ikonikus hajóroncsa

Külföld

2020. március 12. Ruják István hajozas.hu

Megosztás:

Közel 102 évvel a legendás mentőakció után mozdult el a roncs

2019 októberében egy viharos szeles napon előbb az oldalára fordult, majd elszabadult a Niagara vízesés feletti zuhatagos részen bő egy évszázada megrekedt hajóroncs. Azóta nagyjából 50 métert közeledett a Patkó-vízesés felé. Bár újra megrekedt, de több nagy darab már levált a roncsról. Várható, hogy előbb-utóbb megsemmisül.

Az Iron Scow esete

A Niagara vízesés történetében emlékezetes esemény az Iron Scow nevű uszály 1918. augusztus 6-i balesete. Egy kotrási munka végrehajtása közben leszakadt az éppen zátonyra futott vontatójáról és a főáramlatba kerülve gyorsan sodródott az 1600 méterre lévő Patkó-vízesésés felé. Ám a fedélzetén lévő két ember, az 51 éves Gustav Lofberg és az 53 éves James Harris nem vesztette el lélekjelenlétét.

A legenda szerint Harris üvöltésére, miszerint a vízesés felé sodródnak és meg fognak halni a kamaszkora óta a Niagaránál dolgozó és hajózó Lofberg lakonikusan azt válaszolta, hogy “egyszer csak meg kell halnunk”. A nyugalom hatott Harrisre is, nem pánikolt. Kinyitották az uszály alsó rakodóajtajait, így a beáramló víz mélyebbre süllyesztette az uszály testét. A sodródásuk lelassult, majd már a felső zuhatag első lépcsőin túljutva a hajó végre megakadt egy zátonyon.

Egy vízierőművel szemben állt meg a sodródásuk mintegy 200 méterre a kanadai partoktól. Ha az uszály az erős sodrásban elszabadul a zátonytól, akkor már nagyon rövid idő alatt elérték volna a 600 méterre leszakadó Patkó-vízesést, az 51 méteres zuhanással járó biztos halált.

Az Iron Scow roncsa a zuhatagos részen még a jelentősebb elmozdulás előtt

Mentőakció

Az amerikai parti őrség helyszínre siető yellowstone-i egysége az uszály vonalában lévő erőmű tetejéről kötélvető ágyúval sikeresen lőtt át egy vékony mentőkötelet a két bajba jutotthoz. Harris és Lofberg ezt a kötelet egy csörlőhöz rögzítették. Ezután egy erősebb kábelt is kifeszíthettek.

Körülbelül száz ember dolgozott a mentésen, a kötél megfeszítésén. Nagyon igyekeztek, hiszen azt senki sem gondolhatta, hogy a roncs a következő bő száz évben nem mozdul a helyéről!

Este fél tízkor a Niagara rendőrei és tűzoltói az erőmű dolgozóival együtt ezen a vastagabb kötélen egy embermentő szerkezetet próbáltak átjuttatni az uszályra. Ez egy csigákkal a mentőkötélen mozgatható mentőövből kialakított beülő volt, amilyet akkoriban elsősorban hajós baleseteknél használtak. A mentőövre rögzített nadrágszerű beülő formájáról ezt az eszközt bricsesz bójának nevezték. Sajnos ez a segítség az Iron Scow esetében a kötelek összegabalyodása miatt nem jutott el az uszályra.

Korabeli fotó egy breeches buoy – bricseszbójának nevezett mentőeszközről

William Red Hill színre lép

A korabeli beszámolók szerint a helyzet nem oldódott volna meg a legendás Niagara kalandor, fenegyerek és mentő, idősebb William Red Hill nélkül. A világháborúból a francia frontról egy gáztámadástól elszenvedett sérüléseiből felépülve kitüntetésekkel alig pár napja hazatért Hill önként vállalta, hogy a tisztázza a köteleket. Először hajnali 3-kor vágott neki a veszélyes útnak a sokemeletnyi magasságból az imbolygó, instabil beülővel a köteleken, sötétben, reflektorok fényénél. Egy rossz mozdulata csaknem végzetes lett, és néhány sikertelen próbálkozás után visszatért a kiindulási pontra.

Az egyik hajós mentése a zátonyon fennakadt uszályról, itt már magasan a víz felett, útban az erőmű épületének teteje felé

Reggel fél kilenckor kezdte második mentőakcióját és ekkor világosban az uszályon lévőkkel együttműködve már sikerült tisztáznia a köteleket. Két órával az indulása után jutott vissza az erőműhöz.

Lofberg ragaszkodott hozzá, hogy elsőként a barátját mentsék ki. A művelet ekkor sem volt egyszerű, Harris a bricseszbójában ülve többször víz alá merült. Lofberg egy órával később követte. William Red Hill pedig hősiességéért újabb kitüntetést kapott.