Próbaúton az RRS Sir David Attenborough

Sir Attenborough a hajó avatásakor

„Aggódunk a bolygónk egészségéért, mert a bolygónkat veszély fenyegeti. A legfontosabb azt megtudnunk, hogy miként lehet ezen segíteni. Meg kell értenünk, hogy pontosan mi a probléma, és nem csak itt az északi féltekén, a meleg égövi területeken, de a sarkvidékeken, az északi és a déli sarkokon egyaránt. Tehát a jövőnket, mindenki jövőjét befolyásolja az a munka, amit brit és más tudósok majd ezen a hajón végeznek és az elkövetkező években felfedeznek.”

Sir David Attenborough a róla elnevezett hajó vízrebocsátásakor

Ezt mondta a 94 éves, ma is aktív és élénk Sir David Attenborough a birkenheadi Cammell Laird hajógyárban az új, róla elnevezett brit kutatóhajó testének júliusi vízrebocsátásakor. Azóta befejeződött az építése és felszerelése, így az RRS Sir David Attenborough ehéten tizennégy napos műszaki próbaútra indulhatott a walesi partok mentén.

Ünnepség az első próbaútra induláskor

A próbaút sikere esetén a Brit Antarktisz Kutató kezelésében a hajó személyzete ezután ötvennapos intenzív gyakorlatozásba kezd a Holyhead kikötőben. Ezt követően 2021 januárjában az északi vizekre hajóznak és a sarkvidéken, a jeges vizeken folytatják a hajó tesztelését és használatának gyakorlását. Első antarktiszi útjára várhatóan 2021 novemberében indul el. A fő feladata a globáális felmelegedés okainak és hatásainak vizsgálata.

Mindennel felszerelt, ami ma egy modern kutatóhajóra kerülhet

Az RRS (Royal Research Ship) Sir David Attenborough a brit tengerkutatás új hajója méretei, kialakítása és felszerelése révén két eddig használt hajót vált ki.  Az RRS James Clark Ross és az RSS Ernest Shackleton között eddig megoszlottak a kutatási és a logisztikai feladatok. Ám a 200 milló fontos költségvetéssel épült új hajó 13 csomós utazósebességgel 19 ezer tengeri mérföld (35 ezer km) megtételére képes és mintegy 900 köbméternyi ellátmány szállítására is képes. A csúcssebessége 17 csomó. Az orrfedélzeten helikopter-leszállót alakítottak ki.

Az RRS Sir David Attenborough vízrebocsátása 2020 júliusában

A 125 méter hosszú, 24 mérte széles és 7 méter merülésű hajó fedélzetén harmincfős legénység és hatvanfős kutatócsoport dolgozik majd. Természetesen jégtörőként is üzemel és az sem jelent veszélyt rá, ha befagy a sarki jégbe.

Különlegessége a hajónak a közepén található függőleges kürtő, amelynek segítségével akkor is tudják kutatni a vizet, ha maga a hajótest befagy a jégbe vagy éppen viharos a tenger. Itt a hét méterrel a víz alá nyúló nyíláson át ekkor is tudnak hálót vagy szondákat kibocsátani, víz alatti drónt indítani. Egyidőben a maga teljességében tudják vizsgálni a környezetet az atmoszférától a tengerfenékig.

Rendkívüli a hajó felszereltsége a kutatóeszközöket tekintve is. Különösen a kis robot-tengeralattjáró, víz alatti drón ad lehetőséget arra, hogy újszerű módon vizsgálják a sarkvidéki vizeket, a jeges környezetet.

A hajó két propellerét különleges dízel-elektromos rendszer hajtja és egyedi fejlesztésekkel figyeltek a minél csendesebb járására, hogy zajjal ne terhelje, ne zavarja se az élővilágot, se a fedélzetén folyó munkát.

Sir Robert Attenborough-val a hajóról

Milyen érés, hogy ez a hajó az Ön nevét viseli?

Megtisztelő és szerénységre intő. A hajó majd megmutatja a saját egyéniségét, amely jelentősebb és emlékezetesebb lehet az enyémnél. Elnevezünk hajókat, de ők az általuk viselt névtől független entitásokká válnak.

Utazik-e majd a hajóval?

Szeretném azt hinni, hogy ez lehetséges. Hogy még egyszer eljutok-e az Antarktiszra, azt nem tudom. Régen jártam már ott, de ezen a hajón utazni kiváltság.

Ruji

A hajót bemutató videók:

Polar Pioneer – a hajó építéséről és a júliusi vízrebocsátásról

Hajó belső bemutató

Élet a hajón

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!