Szombaton 11 órakor rajtol a Rolex Middle Sea Race

Idén nem csak a Wild Joe-nak szurkolhatunk

Ma 11 órakor, a hagyományoknak megfelelően több lépcsőben rajtol el a legjelentősebb mediterrán nyílt tengeri vitorlás verseny a Rolex Middle Sea Race. Felvezető cikkünkben már írtunk arról, hogy ezúttal öt magyar csapat is lesz a résztvevők között.

Azt már megszokhattuk, hogy Józsa Márton 60 lábas Wild Joe-ja az élmezőnyben vitorlázik. Tavaly is így volt, amíg egy műszaki hiba, a tőkesúlyt billentő hidraulika olaj elfolyása miatt kiállásra nem kényszerültek.

Idén újra ott vannak és a legsikeresebb Volvo Ocean Race versenyzővel, Stu Bannatyne-nel megerőstett csapat bízik abban, hogy lesz olyan szél, amelyben érvényesíthetik a bőszélben a hajót megfelelő körülmények között kiugró sebességhez segítő DSS-uszonyukat.

Ám az is biztos, hogy ezen a versenyen lesz legalább még egy magyar csapat, amelyik beférhet az élmezőnybe.

A 2019-ben mind a négy nagy európai tókerülő vesenyen győzelmet produkáló Raffica Team természetesen Király Zsolt vezetésével egy bérelt Davidson 69-es versenyhajóval, a Pendragonnal vág neki a 606 tengeri mérföldes távnak. Azt pedig a rajt előtt két nappal, október 17-én futott coastal race-en, a nagy futamot felvezető partmenti futamon bizonyították, hogy számolni kell velük, miután ott IRC1 osztályban ők lettek a győztesek.

A többiekről kevesebbet tudunk, de bizonyára ők sem csak nyaralni mentek!

„Megy, mint az állat”

A Pendragon egyszerűbb hajó a Wild Joe-nál, nincs rajta se DSS, se billenthető tőkesúly, ám éppen ezért jól megfelelhet egy erős mag (Raffica Team) köré épített alkalmi csapatnak, amelyben ismert magyar vitorlázók – Czégai Péter, Schatz Árpád, Zolnay György és mások – mellett néhány a hajót és a Szicília körüli vizeklet jól ismerő olasz profi csatlakozott.

Király Zsolt nem szokott bonyolultan fogalmazni. Telefonon tegnapelőtt azt mondta: „Figyelj, ez a hajó nagyon király. A hasonlóakhoz képest egyszerű, mint a bot, de megy mint az állat…”

Hát úgy legyen és lássuk!

A mezőny 11 órakor kezdi a rajtokat és a versenyről a szokott módon percről-percre pontosan képet kaphatunk a GPS nyomkövető rendszer segítségével a verseny honlapján.

Mi is figyelünk és beszámolunk az eseményekről.

Ruji

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.