52. Kékszalag – egy letehetetlen isteni kaleidoszkóp

Győztesek és vesztesek történetei

Most kezdődő sorozatunkban persze több győztes fog megszólalni, de nekik sem volt csupa móka és kacagás a menetük, legfeljebb meglett a katarzisuk a végére. De a vesztesek sincsenek csordultig keserűséggel, sokuknál az emlékek szépek, az elbeszélésük vég kicsengése pozitív.

Mesél majd Jordán Balázs, aki a Hetvenes Cirkálók közt győztes Pannóniát kormányozta, de a diadalát beárnyékolta az aggódás Pomucz Tamásért és a nagy ellenfél immár örök hiánya. Király Zsolt, aki a Raffica Team élén megküzdött a mindig nagy ellenfél Principessával és végül begázolt a gyors katamaránok közé is.

De mesél Detre Szabolcs is, aki a Lillafüred 75-ös Cirkálóval hatalmas előnyt vesztett el a szél önkényes döntése miatt. Czégai Péter egy itthon ismeretlen Melges 32-est kormányozva ért a leggyorsabban a célba a hagyományos formájú egytestű hajók között.

Czégai Péter és a Melges 32

Igyekszem még másokkal is beszélgetni. Vándor Robival, az abszolút győztes RSM skipperével, aki a csapatával egy évtizede hajtott ezért a sikerért. Litkey Farkassal, aki ugyan a verseny egyes szakaszaiban taktikailag gyönyörűeket villantott, majd a hazaúton, ahol az élre tört már nem egyszer, most csapdába kerülve elásta magát.

És beszélgetek még más érdekes emberekkel, érdekes hajókról, egyedi élményekről. A téma kimeríthetetlen, viszont én sajnos nem, így előbb-utóbb befejeződik majd a sorozat, még ha most nem is tudom hány részből álljon.

Hisszük vagy sem, de ez is egy gyönyörű Kékszalag volt

Általában az, de mégis régen volt ennyire gyengeszeles és forró, a szelet tekintve mondhatni, hogy lutris tókerülőnk. A Kékszalagról a legtöbben nem viharos időben állnak ki, hanem miután álldogáltak pár órát a szélcsendes lavórban főve, majd egy érkező fuvallat érthetetlen módon, igazságtalanul kilóméterekre elfúj néhány hajót a közvetlen közelből. Vagy éjszaka, szintén a szélcsendben, amikor mindent ellepnek a semmire se jó árvaszúnyogok, ronda zöld foltokat hagyva a vitorlákon és mindenen.

Megesik, hogy a szél a verseny alatt valamikor a szélrózsa minden irányából be-befúj a Balatonra, de ebben szinte felfedezhetetlen a rendszer, bármilyen elv. Néha pedig „pattog” a meleg vízen, és érkezve nem a szél felőlieket indítja meg, hanem gonoszkodva pár száz méterrel arrébb néhány szél alatti szerencsést.

Ez a mostani – talán mert a szokottnál később, még melegebb vízen került rá sor – nagyon ilyen tókerülő volt.

Kezdetben örültem, hogy nem versenyzem

Indulhattam volna, hiszen ősz óta egy öreg vitorlás került a családunkhoz. Nagyon sokat dolgoztunk a fiaimmal és barátokkal a felújításán. Vízre is került két héttel a rajt előtt, persze messze nem készen, da hajózásra alkalmasan. Viszont a nagy hajtásban fizikailag és anyagilag is annyira kifáradtunk, hogy közös döntéssel inkább nem neveztünk a versenyre.

Így hát ott lehettem a vízen egy gyors kis motorossal és a versenyt testközelből figyelve írhattam a folyamatos tudósítást a hajozas.hu-ra.

Amikor a szél már egy-két órával a rajt után elállt, de legalább is nagyon foltossá vált, a dögmelegben úgy éreztem jó döntést hoztunk a távolmaradással. Ez a véleményem csak erősödött, amikor közelről láttam, hogy még Király Zsolték sem képesek hosszú perceken át akár pár métert előre jutni a Raffica Liberával.

Vagy amikor láttam, ahogy az ellenfeleknél nehezebb Extreme 40-es katamaránok az élmezőnytől lemaradva Révfülöpnél állnak egy helyben, majd a szél gondol egyet és Földesi Gergőéket elrántja a parkolóból Keszthely felé, míg Virág Flóráék kevesebb, mint száz méterre onnan, ugyanazon a vonalon próbálkozva ezt magatehetetlenül nézik és még egy órán keresztül nem kapnak szelet.

És mégis kár, hogy csak néztem a versenyt

Aztán naplemente tájékán Lelle magasságában a déli part közelében a leggyorsabb egytestűek közelébe mentünk. A fények, a táj mondanom se kell gyönyörű volt, a hőség már elmúlt, de szél akkor is alig-alig fújt. Mégis, ha lassan is, de haladtak, cirkáltak Keszthely irányába.

Mivel alig fújt és közel mentünk, ezért beszélgethettünk is. Azt vártam, hogy fáradtak, esetleg morcosak lesznek, hiszen lassan félnapi küszködéssel csak idáig értek el. A hangulatból, a kiszólásokból aztán rájöttem, hogy erről szó sincs. Jól érezték magukat.

A Kékszalag nem csak akkor szép élmény, ha egyenletesen fúj a szél, süt a nap, de nincs hőség és villámgyorsan körbe lehet érni. Sőt! Az lehet még unalmas, egyhangú is. A leginkább semmilyem Kékszalagom egy ilyen volt, amikor középerős szélben oda-vissza félszelezve éjjel egykor célba értem egy Dragonnal is.

Isteni kaleidoszkóp

Az alapítók 1934-ben bizonyára nem sejtették, hogy amit kitaláltak, az szinte automatikusan igazodik az egyénhez, minden egyes résztvevőhoz, annak saját motivációi szerint. Kinek a nagy versenyt adja, kinek a kalandot. A társaságot, a teljes kikapcsolódást, a természet varázsát, az elmesélhető különlegességet.

A Kékszalag egy letehetetlen isteni kaleidoszkóp, minden fordulattal, minden alkalommal új, sosem látott kép. Ez a valódi, reklámszándék nélküli őszinte csak nekem, csak itt, csak most.

Az egyéni élményt bőkezűen méri, olykor kedvesen, máskor kőkeményen. Nem úgy, mint egy utazási iroda, vagy bármilyen szolgáltató. Nem ígér kiszolgálást. Ott van, az éppen aktuális önmagát adja, mindenki elveheti belőle, amihez hozzáfér, és ebben az öröm, a siker és a szépség mellett lehet bőven kudarc, nehézség és jó fájdalom is. Kisebb-nagyobb pofonokat is ad, többnyire olyat, hogy mire kiheverjük, már fel is piszkálta a büszkeségünket, amitől muszáj visszajönni és újra megküzdeni a kihívással.

A sorozatban következő egyéni történetek remélem ezt bizonyítani is fogják.

Ruji

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!