Vitorlázás
A 2018-as, jubileumi 50. Kékszalag rekordokat hozott, 681 hajó indult és 545 futott be, amire a verseny történetében korábban soha nem volt példa.

A legkiemelkedőbb esemény minden évben a Kékszalag, amely légvonalban több mint 150 kilométeres távú verseny.
Az idei, sorrendben 51. Kékszalag július 18-án csütörtökön reggel 9 órakor indul a Balatonfüred előtti vízterületről. A hajósok először a balatonkenesei, majd a siófoki, utána pedig a keszthelyi bóját kerülik, majd onnan vitorláznak vissza a balatonfüredi célba. Idén két évfordulót ünneplünk. Az első Kékszalagra 85 évvel ezelőtt, 1934-ben került sor. Másrészt 2019-ben lett 90 éves a Magyar Vitorlás Szövetség.
Az abszolút értékelésben az első három helyet megszerző csapat a Herendi Porcelánmanufaktúrában készített díszes kupát kapja, de minden hajóosztály helyezettje kap díjat. Az 1940-ben és 1942-ben rendezett Kékszalagon a győztes hajó kormányosáról, Gordon Evelynről elnevezett különdíjban részesül az abszolút értékelésben legeredményesebb női kormányos is.
A Kékszalag időrekordját az Opel Fifty-Fifty tartja, ez a hajó 2014-ben 7 óra 13 perc alatt teljesítette a távot.

Addig is nézegessetek fotókat az 50. Kékszalagról az alábbi cikkünkre kattintva:
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.