Black Jack győzelem a hetedik Tolnay Kálmán Emlékversenyen

24 hajó állt rajthoz az immáron hetedik alkalommal megrendezett Tolnay Kálmán László Emlékversenyen.

A verseny idén is nyitott volt a versenyengedéllyel még nem rendelkező szabadidős vitorlázók előtt. Idei újdonság, hogy a verseny a Yarsdtick Trophy sorozat első állomása is volt.

A mezőny 7-8 csomós északkeleti szélben, gyönyörű napsütésben rajtolt délelőtt 10 órakor.

A versenyzők kellemes szélben, hamar vették a paloznaki bóját. A katamaránok előnye viszont már az első bójánál megmutatkozott, a Black Jack csapata hamar az élre tört.

A szél kitartó volt, így minden adott volt a remek versenyhez. Igali Csilla versenyvezető elégedetten zárta a regattát.

Abszolút értékelésben az első helyen a Nyílt többtestű Black Jack (BYC) csapata végzett. Nagy R. Attila kormányzásával másfél óra alatt teljesítették a Balatonfüred, Paloznak, Siófok, Balatonfüred, Tihany és végül újra Balatonfüred útvonalat.

Balck Jack: Nagy R. Attila, Litkey Balmaz, Scharf Máté, Jankovics Gábor, Munka Márton

A második helyre a szintén nyílt többtestű Trini Team futott be. Trini Team: Kreskai György, Kreskai György Bence, Kreskai Barnabás, Simonyi Tunyogi Csapó Csaba

A dobogó harmadik fokára pedig a BYC-es Nelson Flottalízing csapata állhatott fel, Varga Lajos kormányzásával. A csapat tagjai: Fazekas Gábor, Gyapjas Balázs, Schömer Ágoston.


Az abszolút értékelés mellett minden hajót a saját Yardstick csoportjában is értékeltek az előnyszámuk alapján.

A Tolnay Kálmán emlékverseny másik különlegessége idén, hogy klubtagjaink körében útjára indítottuk a BYC Vándorkupáját. A Vándorkupa célja, hogy tagjainkat versenyzésre ösztönözzük! A Vándorkupa a BYC 3 háziversenyének (Tolnay emlékverseny, Horváth Boldizsár emlékverseny és Családi nap regatta) eredményei alapján kerül kiosztásra. Az első állomást teljesítő legeredményesebb BYC-es csapat a Balck Jack, így különdíjban is részesült a mai versenyen.

Beszámoló: byc.hu
Fotók: Farkas Dávid
Borítókép: Black Jack Facebook by: Zacsi

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!

This error message is only visible to WordPress admins

Error: No feed found.

Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.