Vitorlázás
Az előbbin a legkorszerűbb vitorláshajókkal is indultak, a Classic Round futam pedig a klasszikus hajók versenye. A rajt időpontja a Classic Round futam résztvevőinek: 2024. július 13-án, szombaton 09:00 óra volt, a Fehér Szalag Nagydíj résztvevőinek pedig 09:30.
A 27. Izsák Szabolcs Emlékverseny – Classic Round Futam versenyre nevezhettek a következő hajóosztályok: Összevont cirkáló, 70-es cirkáló, 50-es cirkáló, 30-as cirkáló, Európa 30-as, 25-ös jolle, 15-ös jolle, Dragon és Folkboat osztályok. A Fehér Szalag mezőnyében a nagy létszámú egytestűek mellett ott voltak a Kékszalag győzelemre legesélyesebb hi-tech katamaránok is, ez még egy utolsó esély volt számukra, az idei fejlesztéseket az ellenfelekkel összehasonlítva tesztelni.
A 25 osztályban induló 1418 versenyzőt a rajt után egy 5 csomós gyengébb szél fogadta, majd a frissülő északi szélben nekiindult a mezőny a verseny első szakaszának. A délelőtt kiváló vitorlázó időben telt.

Fehér Szalag 2024 rajt, fotó: Szántó Áron
Egészen 2001-ig a Kékszalagon kétévente mérték össze tudásukat a versenyzők. 1934 és 1942 között minden páros évben, majd a második világháború után, 1947-től a páratlan években zajlott a tókerülő verseny. A vitorlázók minden évben szerettek volna távolsági túraversenyen indulni, ezt a kérést figyelembe véve a Magyar Vitorlás Szövetség elindította a Fehér Szalagot, amelynek az útvonala először Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Tihany – Balatonfüred volt.
Majd 1996-ban változott a táv: a Kékszalaghoz hasonlóan teljes tókerülő verseny lett a Fehér Szalagból, csak az irány ellentétes volt, azaz Balatonfüredről Keszthely felé mentek a hajók, majd onnan Siófok és Balatonkenese érintésével mentek vissza a balatonfüredi célba.

Katamaránok Balatonkenesénél, fotó: Szántó Áron
A népszerűségét a Fehér Szalag többek között annak köszönhette, hogy indulhattak rajta trapézos és többtestű versenyhajók is. 2001 óta, a Kékszalag Nagydíjra is minden évben sor kerül, a Fehér Szalag mezőnye ismét a Balaton keleti medencéjében versenyez.
Azáltal, hogy minden évben megrendezik a Kékszalag Nagydíjat és a Fehér Szalagot is, azt mondhatjuk, hogy az utóbbi a főpróbája az Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenyének, a Kékszalagnak.
Az idei versenyt toronymagasan nyerte a 2023-ban hatalmas Kékszalag rekordot vitorlázó Fifty-Fifty.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.