Vitorlázás
Erős, pöffös, trükkösen forgolódó szélben csak az élen álló új-zélandi Josh Junior tudott Zsombihoz hasonlóan eredményes lenni a nehézsúlyú vitorlázók olimpiai osztálya, a Finn dingi világbajnokság negyedik versenynapján. Berecz Zsombor 5., 1. és 3. helyeivel a harmadik helyre jött fel az összetett listán.

Berecz Zsombor – fotó: Robert Deaves
A tegnapi szélcsend után ma három futamot rendeztek Melbourne-ben a Finn Gold Cupon. KIfejezetten jó, 15-17 csomós, erős szél fújt, mehetett természetesen a free pumping, a szabad pumpálás is, ami ha lehet, még keményebbé teszi a finnezést.
Az elsőn a brit Ed Wright (világ- és Európa-bajnok) ért célba az első helyen, de ő az összetett versenyben nincs az első tízben. Az ötödik futam után már kiesőt is számítanak, vagyis ezután mindenkinek a legrosszabb futameredményét nem veszik figyelembe az összetett pontszám kalkulációjakor. Berecz Zsombor 5. helyen ért célba. A futamon az első bójánál a huszadik helyen fordult, innen fűzte át magát az ellenfeleken előre az élcsoportba. Gyengébben mentek az eddig remeklő horvátok, nem jött ki a lépés Andy Maloney-nek és feketezászlós szigorított rajtnál kizárták Giles Scottot. Ugyanerre a sorsa jutott a spanyol Alejandro Muscat is.
A következő futamon pedig Berecz Zsombor elsőként ért célba. Ez a második futamgyőzelme a világbajnokságon. A rendkívül erős mezőnyben két futamot rajta kívül eddig csak Josh Junior tudott nyerni.

A versenyen egyenletesen jó vitorlázással Josh Junior (NZL) vezet hét futam utánA napi harmadik futamon, amely a világbajnokságon már a hetedik, pedig az olimpiai bajnok és négyszeres világbajnok Giles Scott rázta meg magát, Andy Maloney és Berecz Zsombor előtt nyerve a futamot.
Zsombi a napi IFA videóban: „Szerencsére ma nem felejtették a parton az Oszkár zászlót (a szabad pumpálást megengedő jelzést) a parton, a versenyrendezőség magával vitte a vízre, így aztán boldogok lehettünk. Ezért is szeretjük ezt a hajót, végre ma hagytak minket egy kicsit dolgozni!”
Josh Junior a magyar világbajnokhoz hasonlóan eredményes napot zárt. 2., 2. és 5. helyeivel továbbra is fölényesen vezet a versenyben. Giles Scott a második 13 ponttal lemaradva. Kiesővel számítva pedig Zsombi a harmadik 5 ponttal Scott és 18-cal Junior mögött.
A harmadik helytől az ötödikig szinte holtversenyben, egy ponton belül sorakozik Berecz Zsombor, Nicholas Heiner (NED) és Andy Maloney (NZL). Őket húsz ponttal vagy többel lemaradva követik a többiek. Pénteken még további három futamra kerülhet sor a szombati Medal Race előtt. Hasonlóan erős, ám a kelet felé mozgó ciklon miatt északi, part felől fújó, tehát forgolódó szél várható kisebb hullámokon.
Összetett eredmény ITT olvasható.
A Finn dingi világbajnokságokon évtizedek óta mindig rendkívül kemény mezőny vív szoros versenyt. Itt a legnagyobb menők sem mehetnek biztosra. A legkisebb megingás is tíz-húsz hely elvesztését jelenti. Hét futam után Melbourne-ben nincs az első tízben számos olyan nagy versenyző, akiknek helye lehetne az élmezőnyben. Nem jelentene meglepetést, ha dobogós helyért küzdenének. Íme néhány érdekesség a mostani versenyről az összetett eredményt böngészve:
Csak 12. jelenleg a francia Jonathan Lobert, aki volt már az osztály Európa-bajnoka és olimpiai bronzérmese. Ráadásul a franciáknak nincs még olimpiai indulási joguk sem. Összetettben 13. a svéd Max Salminen, 2018 világbajnoka, ezüstérmes 2019-ben. A ma futamot nyerő brit Ed Wright, aki szintén volt már Európa- és világbajnok is, egyelőre csak 14. a listán.
A legjobb amerikai Luke Muller 19., míg honfitársa a riói bronzérmes Caleb Paine csak 27.!
A kétszeres junior világbajnok finn Oskari Muhonen a 21. helyen áll. 2013-ban egyszerre volt junior és felnőtt világbajnok, majd a Riói Olimpián 4. helyezett a brazil Jorge Zarif. Ezen a világbajnokságon még egyszer sem ért célba az első húszban és az összetett listán a hatvan induló között a 35. helyen olvasható a neve.
Ruji
Fotó: Robert Deaves
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.