Finn EB – Berecz Zsombor odacsapott, két futamot nyert

Érik a gyümölcs

Nem Steinbeck regényét reklámozzuk. Berecz Zsombi ma a vilamourai nyílt Finn dingi Európa-bajnokságon nagy lépést tett a címvédés felé, miután a hetedik és a nyolcadik futamon is elsőként ért célba a 29 nemzet 49 finnesét felvonultató nagyon erős mezőnyben!

A második nap óta ő a egyetlen, aki a taktikailag nagyon összetett feladatot jelentő gyengébb és szeszélyesen változó irányú szelekben is minden egyes futamon az első tíz között célba tudott érni. A versenynapokról szóló angol nyelvű beszámolókban rendre “great consistent” jelzővel illetett világ- és Európa-bajnok vitorlázónk eddig 4. és 10. helyek közötti teljesítményével vezette az eredménylistát. Mai teljesítményével viszont végképp bebizonyította, hogy nagyon komolyan gondolja az európa-bajnoki címvédést. Pedig (úgy tudom) az olimpiai felkészülésében ez a verseny nem is tartozott a fontos célok közé!

De hát ennyire jó!

Odacsapott a mezőnynek és nem is kicsit! A korábbi napokhoz képest valamelyest egyenletesebb 10-13 csomós szélben és az eddigieknél nagyobb hullámokon mindkét futamban rajt-cél győzelmet aratott. Egyetlen bójánál sem tudott eléje kerülni senki!

“Ez az én napom volt, de ettől még nem volt könnyű. Ez a hajó (a Finn) ilyen szélben kizsigerel és ha az első krajcot nem találod el, akkor még gyilkosabb, mert kétszeres erővel kell küzdened, hogy visszakapaszkodj előre. 

Ma is trükkös napunk volt a vízen. Az jelentette a különbséget, hogy ezúttal jól ítéltük meg, hogy merre tendál a szél. Az első krajc második felében a jobb oldal fizetett annak, aki ott volt. Hátszélben pedig nagyszerű a sebességem, ami sokat segített. 

A második futamon 10-12 csomós szélben a lérajt volt a jó választás. Onnan az alul (jobbcsapáson a szélalatti végen) lévők folyamatosan csúsztak ki a felettük rajtolók alól. Valahányszor visszanéztem a feljebb vitorlázókra a helyzet egyre csak jobb és jobb lett. Mindkét futamon elsőnek kezdtem a hátszelezést.”

Fotó: Joao Costa Ferreira

Csütörtökön az olimpiai bajnok és háromszoros világbajnok brit Giles Scott 4 pontnyira megközelítette őt, ám Zsombi előnye most 11-re nőtt.

A pénteki lesz az utolsó versenynap az Európa-bajnokságon. Délután egy órától két futamra kerülhet sor. Éremfutam, Medal Race nem lesz. Ha Berecz Zsombornak jól jön ki a lépés, akár már a kilencedik futammal is biztosíthatja magának az aranyérmet. 2020-ban a gdanski Európa-bajnokságon így történt.

Reméljük most is sikerül!

Finnesnek lenni büszkeség

Jelen állás szerint a finnesek az utolsó Olimpiájukra készülnek, mert a World Sailing törölni akarja a nehézsúlyú versenyzők osztályát az olimpiai vitorlás programból és egy vegyespáros offshore versenyszámot a helyére illeszteni. Az a legkevésbé sem zavarja a nemzetközi vitorlássport vezetőit, hogy ezután a 185-200 centis, 90-100 kilós vitorlázóknak egyáltalán nem lesz olyan hajótípus az Olimpián, amelyben ők eséllyel versenyezzenek. Vagyis az olyan fiatal tehetségek, mint Joan Cardona, Nils Theuninck, Oskari Muhonen vagy éppen Németh Botond nem csak egyszerűen más hajótípusba kényszerülnek átülni, ha vitorlás olimpiai részvételre vágynak, hanem teljesen elfelejthetik ilyen álmaikat.

Most az elmúlt hetekben mégis felcsillant a remény, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság esetleg nem fogadja el a kétszemélyes offshore osztály bevezetését és talán mégis lehet esély a Finn dingi bennmaradására.

Fotó: Joao Costa Ferreira

Berecz Zsombor is szenvedélyesen szereti a Finnt és osztályos társait, tehát harcolni fog a folytatásért.

„Ez az osztály tele van nagyszerű vitorlázókkal és egyéniségekkel , ami az olimpiai osztályok legerősebb családjává tesz minket, testileg és szellemileg egyaránt. Ha valakit finnesnek neveznek az dicsőség, annak értéke, hagyományai és legendái vannak és nekünk ezt a ragyogást meg kell őriznünk.

Az biztos, hgy mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy ebbe a családba tartozunk és készek vagyunk küzdeni ezért. Olyan sok fiatal tehetség van itt köztünk, akiknek nagy jövőjük lehet az olimpiai vitorlázásban és akiknek meg is kell kapni a lehetőséget.”

Az EB részletes eredményei ITT érhetők el.

A verseny honlapja: 2021 Open and U23 Finn European Championship – Vilamoura, Portugal • 10-16 April (finneuropeans.org)
Napi videók: https://finnclass.org/finn-tv/2021-videos








Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!