Vitorlázás
Két futam után Zsombi a 11. helyen áll összetettben. Ez jobb kezdés, mint egy évvel ezelőtt, amikor végül világbajnok lett. Akkor az első nap végén csak 13. volt, és később, hat selejtezőfutam alapján 17. Tavaly Aarhusban a mezőny két selejtezőcsoportban versenyzett, és a legjobbak ezután vitorláztak már minden futamon egymás ellen. Most a hatvan résztvevő együtt rajtol mind a tíz futamon. 2018-ban Zsombi a selejtezőfutamokat követően a négy döntő futammal jött fel a 2. helyre, majd a Medal Race megnyerésével szerezte meg a világbajnoki címet.
Persze megnyugtatóbb lenne, ha most az élmezőnyben kezdett volna, de, hát ez van. Most ebből kell főzni, és amint azt már számtalanszor láthattuk, Berecz Zsombi ebben a konyhában nagyon jó szakács.
A nap halasztással kezdődött, a rendezőség megvárta a szél felépülését. Így a 22 nemzet 60 finnese délután4-kor rajtolt, 9-12 csomós szélben.

A níitóképen Josh Junior (NZL) látható, itt pedig honfitársa Andy Maloney, aki a második futamon győzött
A mezőnyt a két egymással az olimpiai részvételért válogatózó új-zélandi, Andy Maloney és Josh Junior vezeti. Az első futamot Junior nyerte, a másodikon Maloney diadalmaskodott. Az első tízben ott van a két horvát, Bugarin és Vujasinovic. Nekik nem pusztán a világbajnoki helyezés a fontos, hanem még inkább az, hogy melyikük képviselheti a hazáját a Tokiói Olimpián. Az első tízben van két spanyol is Muscat és Cardona. Nekik ráadául még nincs kvalifikációjuk. Remélik, hogy jövőre a genovai Világkupa versenyen megszerzik az indulási jogot.

Berecz Zsombor a világbajnokság első napján a melbourne-i vízeken
Berecz Zsombor a mai első futamon 23. helyen ért célba, a másodikon viszont már 8. lett. A világbajnokságon minden tízen belüli helyezés kincset érhet a végelszámolásnál, hiszen a mezőny rendkívül erős és kiegyenlített, nagyon nehéz az élmezőnybe kerülni. Az olimpiai bajnok és háromszoros vébé győztes brit Giles Scott egy hellyel előzve Zsombit a 10. a listán.
Részletes eredmények ITT.
Ruji
Fotó: Robert Deaves
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.