Vitorlázás
Eredetileg egy Ventilo M1 sablonban készült a hajó. 2018-ban a keszthelyi csapat vásárolta meg a katamaránt, majd alakítatta át. Az első keresztmerevítőnél levágták a hajó elejét, és egy teljesen új formájú, nagyobb orrészt kapott. A Flaar Kft. (Déry Attila) által tervezett új orrész 300 literrel nagyobb térfogatú, mint az eredeti. A két lábbal – mintegy 60 cm-rel – megnövelt hossz miatt pedig ennek a térfogatnak a középpontja is előrébb került.
Az árbóc, a vitorlázat és a kötélrendszerhez egy Extreme 40 hajó részeit használták fel amellyel 2017-ben versenyeztek, emellett a nagyvitorla-kezelést hidraulikával egészítették ki. A hajó hatalmas méretei ellenére tömege rendkívül alacsony, ezért a Balatonra jellemző kis és közepes szélviszonyok között nyújtja a legjobb teljesítményt.

Idén télen további fejlesztéseket végeznek a Flaar palóznaki műhelyében a hajón, többek között átalakítják a vakárbocot, új behúzási pontok kerülnek kialakításra és háló kerül a katamarán elejére végig a vitorlák könnyebb kezelhetősége érdekében.

balról: Mátrai Gábor, Dr. Lukács Krisztián, Mitsubishi L200, Büki Gábor, fotó © HAJOZAS.HU
A vitorlázás egy komoly technikai sport, a katamaránozás pedig annak is az egyik csúcsa.
Mind a paraméterek mind a sebesség mind a fizikum tekintetében egy maximális, profi hátteret igényel a csapattól és attól a technológiától is amely a csapat mögött van. Ha ezt az innovációt valamilyen módon lekövetjük, akkor a Mitsubishi is mindig az élen járt a technológiában, több tucat Párizs – Dakar és rally világbajnoki címet tudhat magáénak. Az a tudás és technológia amit a cég a közel 100 éves fennállása óta összegyűjtött, az utcai autókban is megjelenik. Az L200-as nehéz terepjáró, mindig is egy nagyon komoly zászlóshajója, szimbóluma volt a márkának csakúgy mint a Pajero. Az autó teljesen megújult olyan új innovációkat tartalmaz amely a pickup szegmensben jelenleg egyedülálló. Egy ilyen vitorláscsapatnál ahol fontos a mobilitás, az autó funkcionalitása nagyban megkönnyíti a vitorlázók napi életet.

A Mitsubishi Magyarország már korábban is támogatta a csapatot, hiszen ennek az autónak a korábbi modelljét is használták.
Nagy örömünkre szolgál, hogy ott tudunk lenni egy ilyen fantasztikus hajó vitorláján a logónkkal. – nyilatkozta Mátrai Gábor a Mitsubishi Magyarország ügyvezetője

Akár gyenge szél lesz, akár kifújt vagy erős, a 2020-as Kékszalagon soha nem látott erős élmezőny küzd majd az abszolút győzelemért. Az egyszerű válasz a kérdésre természetesen az, hogy jó eséllyel mindenki, aki részt vesz a versenyen.
Bármennyire banális is ez a mondat, valóban így van. Hiszen a tókerülő futam minden versenyzőnek egyedi élményt nyújt, még ha ez esetenként végül nem is a legszebb, legkellemesebb, legsikeresebb, ám az emlékek végül a többséget előbb-utóbb arra késztetik, hogy jövőre újra jöjjenek.

A Mitsubishi L200-at dögös kiegészítőkkel a pickup4x4 szerelte fel, fotó © HAJOZAS.HU
A Mitsubishi L200-at a pickup 4X4.hu – Limitless Accessories alakította át és a Free Time Edition elnevezést kapta.
Az autó 18-as méretű KMC Rockstar felniszettet kapott AT3 terepabronccsal szerelve. Színre fényezett sárvédő szélesítések, valamint műanyag dekorációs lámpakeretek teszik még dögösebbé a terepjárót. A platóra felkerült egy Limitless Rocky Rollbar kit tetőcsomagtartóval, led távfényszórval és led munkaklámpákkal. A hajók mozgatását, szállítását egy Limitless Pro 3.0 köteles csörlő segíti. Az autó elejére egy Limitless Exclusive gallytörő került beépítésre, integrált led világítással.
Hamarosan újabb részletekkel jövünk a csapatról és a hajó fejlesztéséről.
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.