Az első ember aki vakon vitorlázott át a Csendes-óceánon

A világ legboldogabb emberének tartja magát a japán származású Iwamoto Mitsuhiro, aki vakon tette meg a 14.000 kilométeres utat egy 40 lábas vitorlással az óceánon.

Iwamoto 2019. február 24-én indult el az amerikai San Diego kikötőjéből, és a mai napon kötött ki Japánban. A közel két hónapos útjára egy másik hajós, Doug Smith kísérte el, akinek az volt a feladata, hogy folyamatos tájékoztatást nyújtson a vak férfinak – olvasható a The Japan Times  portálon.

Iwamoto Mitsuhiro és Doug Smith, fotó © Reuters

Iwamotonak ez már a második próbálkozása volt.

2013-ban első útján egy bálnával ütközött hajója, amitől elsüllyedt az óceán közepén. Őt és navigátorát a Japán Önvédelmi Haderő mentette meg a haláltól. Iwamoto a mentés után, triatlon versenyeken vett részt és a nyílt vízen való úszást is gyakorolta.

Előző útján Japánból indult Amerika partjaihoz, most Amerikából vitorlázott Fukushimába.

Nem adtam föl, és teljesítettem az álmom. Én vagyok a világ legboldogabb embere – mondta Iwamoto, aki a világon elsőként tette meg vaksága ellenére egyhuzamban a Csendes-óceáni utat.

Iwamoto 16 éves volt mikor  elvesztette a látását, az út kapcsán befolyt összeggel pedig olyan szervezeteket kívánnak támogatni, amelyek a vakságért felelős betegségek megelőzéséért küzdenek.

Szállások

Kövess minket Instagramon!

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!