Vitorlázás
A szervezők sajtóközleménye szerint a csütörtökön rajtoló 57. Kékszalagon a jó, erős szél okozhat majd izgalmakat, a felvezetőversenynek tartott Fehér Szalagon viszont a gyenge szél és egy óvás borzolta a kedélyeket.
A legmodernebb katamaránok, a népes egytestű hajóosztályok és a klasszikus vitorlások alkotta mezőnyben közel háromszáz hajó állt rajthoz Balatonfüreden.
A leggyorsabbak között kiélezett küzdelem alakult ki, amelynek végén a Fifty-Fifty mindössze egy perccel előzte meg az RSM Sailing Team csapatát.
Az RSM csapata a befutó után óvást jelentett be, egyebek mellett azért, mert a Fifty-Fifty kisérő motorosának személyzete a szabályok ellenére nem viselt mentőmellényt. Emlékezetes, hogy tavaly is komoly vita alakult ki a mentőmellények viselése miatt. Az óvási bizottság helyt adott a panasznak és kizárta a Fifity-Fiftyt. Az abszolút győzelmet így az RSM Sailing Team szerezte meg Vándor Róbert kormányzásával.
A Fehér Szalag az útvonalat tekintve is hasonlít a Kékszalaghoz, a Balaton keleti medencéjét kerüli meg, az első bója Balatonkenesénél, a második Siófoknál, a harmadik pedig Tihanynál van, de utána visszatérnek Füredre a versenyzők, miközben a Kékszalagon innen indulnak tovább a keszthelyi bójához. A gyenge szél miatt a versenyrendezőség idén a mezőny nagy része számára a siófoki bójánál lerövidítette a távot, hogy minél több hajó tudja azt sikeresen teljesíteni.
A Fehér Szalaggal együtt, de külön versenyként zajlott a klasszikus hajók számára kiírt 28. Izsák Szabolcs Emlékverseny.
A 48 hajót számláló patinás mezőnyben az abszolút győzelmet az Anna nevű 70-es cirkáló szerezte meg Sárközy András kormányzásával. A dobogó második fokára a legendás Sirocco állhatott, míg a harmadik a Lillafüred lett.
A futam különleges színfoltja volt a Balaton legidősebb vitorlása, a 129 éves Kishamis, amely az abszolút hetedik helyen végzett a klasszikusok mezőnyében.
1. RSM Sailing Team (kormányos: Vándor Róbert)
2. Kürt-Team Kaáli (Virág Flóra)
3. Team Suzuki (Váradi Szabó János)
1. Quantum Sails Trentasette (kormányos: Rauschenberger Miklós)
2. Lisa (Nagy Dániel Balázs)
3. Revolution (Molnár György)
1. Anna (70-es cirkáló, kormányos: Sárközy András)
2. Sirocco (75-ös cirkáló, Citel Lajos)
3. Lillafüred (75-ös cirkáló, Gál András Levente)
Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.