Vitorlázás
Elvström a vitorlássport egyik legnagyobb hatású alakja, számtalan hajóosztályban sikeres tudott lenni, és több technikai újítás is az ő nevéhez fűződött.
Az összes sportágat tekintve rendkívül sikeres volt, azon hat sportoló között van Carl Lewisszal (távolugrás, sprint), Michael Phelpsszel (úszás), Al Oerterrel (diszkoszvető), Ben Ainslie-vel (vitorlázás) és Icso Kaorival (torna) együtt, akik négy egymás utáni olimpián tudtak egyéni aranyérmet szerezni.
Elvström 1948-ban, 19 évesen nyert először firefly hajóosztályban, ezután három arany (1952, 1956, 1960) finn dingiben következett.
A négy olimpiai bajnokság mellett 11-szer világbajnok is lett, két ezütöt és két bronzot is szerzett még a nyolc különböző hajóosztályban versenyző vitorlázó.

A dán vitorlázó úgy tartotta, hogy hat győzelemre is képes lehet, de ez nem jött össze neki. 1964-ben csak tartalák volt, 1968-ban és 1972-ben nem tudott dobogóra állni. Ekkor távol is maradt egy ideig az olimpiáktól. 1984-ben azonban visszatért, a lányával Trinével együtt versenyzett, majd 1988-ban újra, 60 évesen is indult az olimpián.

Kövesd Instagram oldalunk a legfrissebb fotós tartalmakért!
Error: No feed found.
Please go to the Instagram Feed settings page to create a feed.